![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/05/Orbán-Viktor-Lévai-Anikó-1-HPGy-1000x600.jpg)
Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó is leadták már szavazatukat. A magyar miniszterelnök azt reméli, hogy az európai parlamenti (EP-) választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.
A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó
– mondta a kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap reggel újságíróknak, miután az EP-választáson leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben. Orbán Viktor – aki felesége, Lévai Anikó társaságában érkezett voksolni – kifejtette: a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ – elsősorban a migránsválság miatt –, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni. Buzdított is, hogy minél többen voksoljanak.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/05/Szavazás-5-HPGy-600x400.jpg)
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Azt is kiemelte, hogy mivel listás választásról van szó, tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás.
Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el
– tette hozzá.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS