Eljárás indult Mészöly Géza ellen, miután „nagydarab fekaként” hivatkozott saját játékosára a Diósgyőr ellen 2–1-re megnyert bajnoki találkozót követően. A klub fellebbezett a szakvezetőt 2+1 hónapra eltiltó döntés ellen, amelyet szerintük a szabály szellemével ellentétesen hozott meg az MLSZ, a kommentek között pedig megjelent Orbán Viktor is, aki annyit írt: „je suis Mészöly”.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a tréner három hónapos büntetéséből csak az elsőt kell letöltenie, mert a fegyelmi bizottság fél évre felfüggesztette a második és harmadik hónap végrehajtását, amely csak akkor lép érvénybe, ha a szakember újabb fegyelmi vétséget követ el. Az ügy előzménye, hogy a Diósgyőr elleni bajnoki után egy érdekes nyilatkozatot tett, amelyben saját játékosára mint „nagydarab fekára” hivatkozott.
Tudtunk váltani egy picit, és a beszálló játékosok is… Most Franklinre (Sasere – a szerk.) gondolok. Nem szerettem én se játszani ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja a labdát és megcsúsztatja. Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni
– hangzott el Mészöly Gézától a sajtótájékoztatón. Az esetről a TrollFoci osztott meg egy posztot közösségi oldalán, ahol megjelent Orbán Viktor is, aki annyit írt:
Je suis Mészöly!
Vagyis lényegében:
Mészöllyel vagyok!
Forrás: Instagram; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS