Pesti Srácok

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország akkor jár jól, ha Európa keleti és nyugati fele együtt tud működni

Orbán Viktor Moszkvában: Magyarország akkor jár jól, ha Európa keleti és nyugati fele együtt tud működni

Moszkvában tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden. A megbeszélésen elsősorban gazdasági és energetikai témákat érintett a két vezető. Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón kifejtette, az utóbbi években Oroszország és Magyarország megbízható partnerei lettek egymásnak; minden megállapodás, amit kötöttünk, megvalósult. A magyar miniszterelnök elmondta, mindkét országnak kiemelten fontos a keresztény kultúra megőrzése, hazánknak pedig az az érdeke, hogy a kelet és a nyugat együtt tudjon működni.

– jelentette ki Vlagyimir Putyin Moszkvában az Orbán Viktorral tartott közös sajtótájékoztatón.

Az orosz elnök főleg a gazdasági együttműködések fontosságát hangsúlyozta, kifejtette, az orosz cégek átépítették a budapesti metrókocsikat és ugyanezt tervezik a vasúti kocsikkal, amelyeket majd harmadik piacokon értékesítenek.

PestiSracok facebook image

A találkozó lényeges pontja volt az energetika. Vlagyimir Putyin kifejtette, hogy a magyarországi tárolók stabilan biztosítják, hogy csúcson járatva is el tudják látni az oroszok Európát gázzal.

- mondta Vlagyimir Putyin.

A felek kezdeményezték egy kormányközi bizottság létrehozását a regionális együttműködés céljából, és egy kulturális együttműködést is aláírtak két évre, és az oktatás terén is közeledtek az álláspontok.

Koszticsák Szilárd/MTI

Orbán: A megbízhatóság nagyon értékes valuta

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón elmondta, az utóbbi időben kiszámítható partnerei lettünk egymásnak, és minden megállapodás, ami a két ország között megköttetett az elmúlt években, teljesült.

– fogalmazott Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök kiemelte, bár eltérő katonai szövetségi rendszerhez tartozunk, mindketten a sikerek maximalizálásában vagyunk érdekeltek.

- fejtette ki Orbán Viktor.

Magyarország emellett pályázik arra a lehetőségre, hogy amikor Törökországból, déli irányból megépítik majd a gázvezetéket, akkor az Magyarországon keresztül haladjon - közölte, jelezve: arra kérte Vlagyimir Putyint, komolyan fontolja meg a gázvezeték Magyarországra "beléptetését".

A miniszterelnök a keresztény kultúra fontosságát is hangsúlyozta, amelynek megőrzése szerinte mindkét ország számára fontos a modern világban is. Hozzátette: együttműködésünk fontos alapja a kultúra, a magyar emberek más népek kulturális teljesítményét mindig nagyra tartották, Oroszország pedig nagy presztízst élvez Magyarországon. Orbán Viktor megköszönte Putyinnak a két ország közötti kulturális együttműködés megerősítését.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Russia Today: Putyinnak kiemelten fontos Magyarország

A baloldali megmondóemberek természetesen ismét fel vannak háborodva azon, hogy sokadszorra tárgyalt a magyar miniszterelnök az orosz kollégájával, bár nagyon úgy tűnik, hogy amikor Merkel, Macron, vagy Kurz tárgyal Putyinnal, akkor minden rendben van. De talán igazuk van, hisz mit képzel magáról Orbán Viktor, hogy meri biztosítani Magyarország számára az akadálymentes energiaellátást?

Putyinnak egyébként ugyanúgy szüksége van Orbán Viktorra, ezért a kapcsolat egyáltalán nem mondható egyoldalú “hízelgésnek”. A Russia Today szerint az orosz elnök számára Magyarország a legjobb esély arra, hogy az EU-ban is hallassa a hangját, ráadásul a két ország közötti kereskedelemből mindkét fél ugyanolyan mértékben profitál.

A lap kiemelte, az osztrákok például hiába hívták meg Putyint arra a bizonyos esküvőre, Bécs az, amely jelen pillanatban például blokkolni próbálja Paks 2-t. A Russia Today emlékeztetett arra, hogy Oroszország mindig készen áll egy “valamit valamiért” kapcsolatra Magyarországgal, ugyanakkor felteszi a kérdést, hogy vajon Orbán Viktor készen áll-e arra, hogy megbirkózzon azokkal a kritikákkal, amelyeket az orosz elnökkel való találkozásai miatt nyugatról kap.

A lap vélemény eszerint a mai találkozó célja nem csak az volt, hogy egyeztessenek az energetikai ügyekről, hanem az is, hogy kiderüljön, a kritikák és a támadások összekovácsolják-e a két országot, vagy inkább megtörik a közeledési szándékot.

Orbán Viktor a találkozó előtt kijelentette Moszkvában, hogy kiegyensúlyozott és kiszámítható a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolat.

- mondta Vlagyimir Putyin a még a megbeszélés előtt.

Orbán Viktor azzal a szándékkal érkezett Moszkvába Vlagyimir Putyinhoz, hogy megköszönje az elmúlt években végzett munkát - amellyel a hanyatlást sikerült növekedésre változtatni -, és hogy a fejlődésnek további távlatokat nyissanak a kereskedelemben, a beruházásokban, az energetikában, a mezőgazdaságban és a kultúrában.

Vezető kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánljuk még

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.