Pesti Srácok

Orbán Viktor: szoros, sikeres a szerb–magyar együttműködés

Orbán Viktor: szoros, sikeres a szerb–magyar együttműködés

A szerb–magyar politikai és gazdasági együttműködés szoros, a gazdasági együttműködés kifejezetten sikeres – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnökkel közösen adott sajtónyilatkozatában.

A kormányfő kifejtette: az egyik ország bent van az Európai Unióban, a másik nincsen.

– emelte ki. Orbán Viktor és Aleksandar Vučić Hálid bin Mohamed bin Zájed Ál Nahajan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek trónörökösével folytatott megbeszélést. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: a háromoldalú csúcstalálkozón az volt a cél, hogy bemutassák a szerb–magyar gazdasági együttműködést az emírségek képviselőjének. A megbeszélés módot adott a lehetőségek feltérképezésére, az infrastruktúra és a kereskedelem terén folytatott együttműködés megismertetésére. Hozzátette: Magyarországnak most először volt alkalma részt venni ilyen találkozón. Kiemelte: meggyőződése, hogy meggyőzően tudják a közös szerb–magyar perspektívát képviselni a térség iránt érdeklődő harmadik országok és befektetők előtt. Hangsúlyozta: Aleksandar Vučić elnökkel délután tartandó megbeszélésükön téma lesz a migráció kérdése, Brüsszel kérdése, az Európai Unió bővítése és az utóbbival kapcsolatos határidő. Ezzel összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden konfliktusban a párbeszéd híve volt, álláspontja szerint ugyanis a konfliktusokat párbeszéd útján lehet megoldani.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszterelnök.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."