Pesti Srácok

Orbán Viktor: A tisztán magyar pártok tudják hatékonyan képviselni a Kárpát-medencei magyarságot

A magyar etnikai pártok szükségességéről, a Kárpát-medencei magyarlakta területek gazdasági fejlesztéséről és a magyar közösségek önazonosságának megvédéséről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök pénteken délelőtt, a Magyar Állandó Értekezlet XVIII. plenáris ülésén, a Várkert Bazárban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Bevezető előadásában a kormányfő arról beszélt, hogy az elmúlt évek vitái és kísérletezései után mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy vegyes pártok nem, csakis tisztán magyar etnikai pártok tudják megfelelően képviselni a magyar közösségek érdekeit a szomszédos országokban. Orbán Viktor ezért az anyaország kormánya nevében további támogatásáról biztosította a MÁÉRT ülésén részt vevő szervezeteket, kiemelve, hogy a politikai együttműködés mellett egyre nagyobb figyelmet fordítanak a magyarlakta területek gazdaságfejlesztési programjaira is, amelyek egyaránt jók és értékesek Magyarországnak, az adott szomszédos országnak, valamint az ott élő többségi nemzetnek és a magyar kisebbségnek is. A miniszterelnök kiemelte: szomszédainkkal fontos megértetni, hogy Magyarország nemzeti és gazdasági megerősödése nem fenyegetést, hanem éppen ellenkezőleg: lehetőséget jelent számukra is, és ez a fejlődés felértékeli Közép-Európa jelentőségét az EU-ban.

Forrás: MTI; Vezető kép: Botár Gergely/kormany.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.