Pesti Srácok

Orbánék lámpavasra húzása után egy tolószékes kislány meggyilkolásával tréfálkozik a Mérce

Orbánék lámpavasra húzása után egy tolószékes kislány meggyilkolásával tréfálkozik a Mérce

Ismét nagyot alkotott a haladó ballibek egyik internetes zászlóshajója. A Mérce olyan karikatúrát tett közzé, amelyen egy mozgáskorlátozott kislányt azért hajítanak a szakadékba, mert Orbán Viktor támogatója. A Jámbor András által főszerkesztett, állítólag mikroadományos tarhálásból működő honlapnak nem ez az első gyilkosságra uszító, botrányos akciója.

Pénteken késő este az alábbi képet tette közzé Facebook-oldalán a Mérce nevű neokomcsi internetes lap:

  • A tolókocsis szőke lányt tehát azért dobja a szakadékba az őt toló lány, mert azt reméli, Orbán 2030-ig hatalmon marad. Ez tehát a mozgáskorlátozott kislány bűne. Ezért neki meg kell halnia. És a Mérce ballib kollektívája szerint ez rendkívül vicces, szórakoztató, mulatságos...

PestiSracok facebook image

A jelek szerint nem egy gyakornok „véletlen” hibájáról lehet szó (miként arra a legutóbbi, lámpavasazós esetben hivatkoztak Jámborék), hiszen a kép már fél napja kint van a Facebookon, azóta sem távolították el. Egyébként a hozzászólók többségét is fölháborította a kép. Az egyik kommentelő maga Antoni Rita feminista élharcos volt, aki szintén kikelt a Mérce ellen.

Akasztani is akartak

A Mérce elődje, a Kettős Mérce blog volt az, amely tavaly szeptemberben egy emlékezetes lámpvasazást eresztett meg. Egy viccesnek szánt ábrát tettek közzé, amely szerint nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, a stadionok és lőterek száma, illetve az igény a lámpavasra. Amivel burkoltan azt üzenték, az emberek egyre jobban szeretnék fölakasztani a kormánypárti politikusokat. A botrány nyomán a bejegyzést törölték, és elnézést kértek. Arról is írtunk, a Mérce.hu is beszállt a balliberális tarhálók egyre népesebb klubjába.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.