
Kampányindító nagygyűlést tartott a Texas állambeli Waco városában Donald Trump. Ez volt az exelnök első nyilvános szereplése azóta, hogy múlt héten bejelentette: hamarosan letartóztatják. Trump gyújtó hangulatú beszédében kirohanást intézett a bűnügyi nyomozás ellen, amely 2021 januárja, hivatalának elhagyása óta tart. Trump a Stormy Daniels felnőttfilm-sztárnak fizetett titoktartási pénzek ügyében indított New York-i nyomozásról is elmondta a véleményét – írja a Magyar Nemzet.
Donald Trump volt elnök szombaton tartotta első kampánygyűlését azóta, hogy bejelentette 2024-es elnökjelöltségét, és a texasi Wacóban lépett színpadra. Az amerikai Daily Caller konzervatív hírportál tudósítása szerint Trump, miután leszállt az őt szállító helikopterről, a „Trump Force One”-ról, a kifutópályán álló többezer támogatója mellett sétált el, akik közül sokan, utalva a támogatottjuk ellen folyamatban lévő nyomozásra, boszorkányüldözés feliratú transzparenseket lobogtattak.
Trump elsősorban az amerikai igazságügyi minisztériumról beszélt. Véleménye szerint a Biden-kormányzat „igazságtalansági minisztériuma” célzottan a Demokrata Párt jelöltjeinek republikánus riválisai ellen dolgozik. Beszédében Trump megemlítette: lehetséges, hogy vádat emelnek ellene a Stormy Daniels felnőttfilm-sztárnak állítólagosan kifizetett hallgatási pénzek miatt. Trump szombaton azt mondta, hogy kedden számít letartóztatására, de a késedelmek után legkorábban hétfőn hozhat ítéletet az ügyet tárgyaló esküdtszék. Trump hevesen tagadja a vádakat, és radikális baloldali mániákusok ügyészi visszaélésének minősítette, hogy Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész esetleg vádat emel ellene.
A washingtoni igazságügyi minisztérium égisze és irányítása alatt álló New York-i kerületi ügyész olyan dolog miatt nyomozott ellenem, ami nem bűncselekmény. Nem egy vétség miatt. Nem egy viszony miatt. Soha nem szerettem [Danielst, akire sértő megjegyzést használt]
– mondta Trump, utalva arra a vádra, hogy szexuális kapcsolatban állt volna Danielsszel. A volt elnök beszélt arról is, hogyan szállt szembe Kínával és Oroszországgal, mennyire „hűtlen” Ron DeSantis floridai kormányzó, illetve arról, hogy a demokraták „ellophatják” a 2024-es választásokat. Hangsúlyozta, hogy a 2024-es választás sorsdöntő pillanat lesz az Egyesült Államok számára, mondván:
vagy a háttérhatalom pusztítja el Amerikát, vagy mi pusztítjuk el a háttérhatalmat.
Mark Meckler, az Államok Konvenciója nevű polgári mozgalom elnöke szombaton a Breitbart nevű amerikai portálnak elmondta, hogy a legújabb közvélemény-kutatások szerint Donald Trump volt elnök esetleges vádemelése előnyös lenne számára. A Convention of States Action nevű szervezet által a Trafalgar Group nevű vállalattal közösen végzett, és a Breitbart News által pénteken kizárólagosan megszerzett közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 74 százaléka szerint Trump megvádolása vagy segít neki, vagy nem lesz hatással az elnökválasztási kampányára. A megkérdezettek 37,5 százaléka szerint nem lesz hatással Trumpra, és 36,8 százalék szerint egyenesen segítheti. A megkérdezett szavazók mindössze 25,7 százaléka véli úgy, hogy a vádemelés ártani fog Trump elnökválasztási kampányának.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Adam Davis
ViAM
2023-03-27 at 08:50
Öreg kakasok, kopott sarkantyúkkal próbálnak látszatviaskodást produkálni. Hajrá DeSantis!
angelblind652
2023-03-27 at 08:23
Nyerjen! Csak úgy ne járjunk vele, mint Melónival járt az egyszeri magyar miniszterelnök. A szerencséje érdekében HOZZÁDÖRGÖLŐDÖTT ORBÁN VIKTORHOZ, AZUTÁN, elfordult balra. A szerencséje azonban el fog veszni.
DörrögZuldán
2023-03-26 at 21:00
A gerontokrácia van olyan, mint a meritokrácia, csak az utóbbi szorgalmazói esetében még van valamennyi vissza.
lesi
2023-03-26 at 19:05
hajrá trunpi !!!
Őrnagy
2023-03-26 at 18:31
@ Sanyáta
Milyen demokrácia lenne az, ahol a halottak ki vannak rekesztve?
Logikus
2023-03-26 at 18:26
Csak nyerje is meg!
Sanyáta
2023-03-26 at 17:00
2024 baromi messze van.Mi lesz addig? Halomra lövik egymást?Béke béke ez csak egy álom?Na persze a választást is megkéne nyerni.Ha a halottak is szavazhatnak akkor baj lesz!
sorry
2023-03-26 at 16:47
Minél előbb győzni kell! Hajrá Trump! Ő hozhatja el a Békét!
bl
2023-03-26 at 16:28
Hajrá Trump! Hajrá Normalitás! A fejletthaladók bármiből levezetnek bármit, nekik a béke azt jelenti, hogy háború, a szabadság azt jelenti, hogy kiszolgáltatottság, stb.
Rakovszky Istvan
2023-03-26 at 16:25
előre indulj hátra ne nézz
legyen a szemed előtt bármely vész
irtsd a szovjet embert míg csak élsz
ne legyen a szívedben semmi félsz!
ma a libsikomcsik a szovjet emberek!!
Orientál
2023-03-26 at 16:16
USA háborús hazug demokratái a mögöttük megbújó háttérhatalommal együtt USA pénzügyi helyzetét annyira tönkre tették hogy az éves nemzeti jövedelmének 1,3 szorosa az USA-állam adóssága amibe a lakosság hiteltartozása sincsen beleszámítva.
Antónia
2023-03-26 at 15:50
Csak előre, ne hátra!
Fel a győzelemre, mert ez Amerika és a világbéke egyetlen lehetséges útja!
Pöttöm Panna
2023-03-26 at 15:44
Hajrá Trump!