Pesti Srácok

Óriási a feszültség a BKV-nál, a vezérigazgató szinte bujkál a dolgozók elől

Óriási a feszültség a BKV-nál, a vezérigazgató szinte bujkál a dolgozók elől

Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek az illetékesek a közösségi közlekedésben dolgozókról, legalábbis a béremelésükről – állítja közleményében az ország több nagyvárosi szolgáltatójánál is jelen lévő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). Azt írják: főleg ott feledkeztek meg a dolgozókról, ahol az önkormányzat élén váltás történt és a cégvezetésben is várható személycserékről hallani.

Az év utolsó napjaiban sem került szóba a jövő évi béremelés a BKV-nál és több nagyvárosi közösségi közlekedési cégnél sem, holott a szakszervezet az elmúlt hónapokban többször is sürgette a tárgyalások megkezdését – minderről az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) adott ki közleményt hétfőn.

– közölte a szakszervezet. Az EKSZ elnöke nem is emlékszik olyan évre, amelyet úgy zártak volna, mint a mostanit, vagyis érdemi bértárgyalások nélkül.

PestiSracok facebook image

„A BKV olyan, mintha nem is lenne vezetője”

Naszályi Gábor közleményében a BKV-t emeli ki, amely „most olyan, mintha nem is lenne vezetője”. Az EKSZ többször is felszólította a vezérigazgatót, Bolla Tibort, hogy álljon ki a dolgozókért, tegyen béremelési ajánlatot, hogy mielőbb le lehessen zárni az egyezkedést és az emberek a jövő év elejétől már a megemelt bérüket kaphassák.

– állítja az elnök. Mint mondja: vége az évnek, és a BKV dolgozóknak fogalmuk sincs, kapnak-e egyáltalán valamennyi emelést, ezért egyre nagyobb a zúgolódás. Hozzáteszi: a járművezetők ebben az egyre erősödő bizonytalanságban dolgozták át tisztességgel, éjjel-nappal még a karácsonyt is, és vélhetően még jó ideig úgy járnak szolgálatba, hogy nem tudják, béremeléssel is elismeri-e a munkáltató a szolgálatukat.

– vélekedik Naszályi, aki szerint ez a bánásmód „egyszerűen tisztességtelen a munkavállalókkal szemben”. Az EKSZ tapasztalata szerint olyan, mintha „a városvezetésben bekövetkezett váltás óta a BKV vezetői csak a saját pozíciójuk megtartásával foglalkoznának, és azok sem törődnek a dolgozók jövő évi béremelésével, akiknek ez kötelességük lenne”.

– ismerteti Naszályi.

– magyarázza az elnök, majd arra is felhívja az illetékesek figyelmét: kockázatos éppen azokkal a dolgozókkal így bánni, akik naponta utasok ezreinek a biztonságáért, sőt, életéért felelnek.

– mondta Naszályi Gábor.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.