
Karácsony Gergely szerint Magyarország háborúban áll Oroszországgal, tehát megint bebizonyosodott, hogy a dollárbaloldal mindent elkövet annak érdekében, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba és feladja békepárti álláspontját. Korábban Karácsony párttársa, Tordai Bence is többször követelte a fegyverszállítások megindítását Ukrajnába, ahogy több baloldali képviselő is. Orbán Viktor kormányfő korábban egyértelműen kijelentette: nemet mond a migrációra, a genderre, és nemet mond a háborúra is. A miniszterelnök kijelentését ezt követően élesen támadták Brüsszelből, Gyurcsányék persze megint a brüsszeli utasításokat követik – írja az Origo.
Éppen egy háborúban állunk azzal az országgal, amely beszállítója volt ennek a metrókocsi-beszerzésnek, tehát ők szankciós listán vannak és nagyon nehéz bármilyen jogunkat érvényesíteni…
– mindezt Karácsony Gergely szerdán az ATV-ben jelentette ki.
Karácsony pártja gúnyolódott a békepárti nyilatkozaton és fegyvert szállítana
Korábban Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője is hangosan bírálta a békepárti nyilatkozatot a parlamenti vitában. Ez persze nem meglepő, ugyanis Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke nem sokkal korábban Dömötör Csabával, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárával folytatott nyilvános vitában már kifejtette sajátos érvrendszerüket. A miniszterhelyettes idézte Tordai egy tavaly áprilisi nyilatkozatát, amely szerint
itt lenne a legfőbb ideje, hogy Magyarország megkezdje a direkt fegyverszállításokat.
Erre a baloldali politikus helyeselt, és megjegyezte, hogy azért gondolja így ma is, hogy „ne kelljen szégyenkezni”. Majd Tordai újra kijelentette, hogy fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnának, ahogy „mindenki” teszi. Később újra megerősítette, hogy csak azért is fegyvereket akar küldeni.
A momentumos Berg Dániel – Cseh Katalin EP-képviselő férje – egy március 2-i Facebook-posztjában gyalázta a magyar emberek többségét. Az európai liberális pártcsalád, az ALDE egyik alelnöke a kormány békepárti politikáját bírálta, szerinte a kormányzati hozzáállás az emberség és a szolidaritás teljes hiányát mutatja, amivel
mi sem vagyunk különbek annál, aki meghúzza a puska ravaszát, vagy kioldja a bomba biztosítékát.
Teljesen egyértelmű tehát, hogy a baloldal és nemzetközi érdekcsoportok bele akarják préselni Magyarországot a háborúba. Ők képviselik Magyarországon a háborúpárti álláspontot, míg a nemzeti oldal a béke pártján áll – írja az Origo.
(Origo / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Sanyáta
2023-05-26 at 19:04
Ajánlom a kétéves szolgálatot karácsonyfának.A frontvonali bevetés ajánlott.Hullazsákot a hátizsák részeként vigyen.Bevetés után véleménye változna,bár meg kell élnie!Bár idiótának hiába beszélünk.
K
2023-05-26 at 16:08
Maximálisan egyetértek..: “Gyurcsányék mindenáron háborúba akarják sodorni Magyarországot”
A liberális baloldal egész Európában háborúpárti, és az Európai Unióban is háborúpárti a liberális többségű EU parlament.
A háború nem megoldás, mert a háborúban meghalnak emberek, családapák, rokonok, stb.
Csak egy azonnali tűzszünet a legjobb megoldás.
A nagyvilagbol
2023-05-26 at 15:21
Ezek csak provokálnak , de nagyon hülyék , a kormány békepárti állását a teljes magyar közvélemény támogatja , kivéve ezeket a barom idiótákat ! A jövő évi választásokon ezek mennek a levesbe ??? !
Az??Bol
2023-05-26 at 15:08
Milyen fegyverekre gondolnak hazaárulóink? Ukrajnát fel fegyverzetek a “ plafonig “ ! Az oroszok úgy is egyesével lövik szét ezeket a nyugati katonai szállítmányokat ! ( egy szemét banda ez ) !!!!!! ( egyet tudnak ezek : nyalni a meleg sz@rig )
Gábor lovag
2023-05-26 at 15:07
A teljes magyar baloldalt fel kell rakni repülőre, és egyenesen Kelet Ukrajnába kell szállítani, hiszen mind úgy vágynak a háborúba, tegyümk hát a kedvükre.
Fegyver van rogyásig, így rögtön mehetnének az első sorba harcolni, miközben Zselé jatszana zongorán.
Kisérne a Wagner muzsikusos csapata.
Orientál
2023-05-26 at 14:15
Nem meglepő hogy ez az a Karácsony aki Gyurcsánynak volt a tanácsadója akkor amikor annyira tönkre tette Gyurcsány az országot hogy néptől rengeteg mindent elvett és 20 milliárd eurós adósságot sózott anyakunkba ,na ez a Karácsony több 10 milliárdos hitelt vet fel a budapesti emberek terhére.
Agi
2023-05-26 at 14:02
Karacsony es tarsai onkenteskent vonuljon a harcvonalba,ha ennyire haboruzhatna.
bl
2023-05-26 at 13:46
A baloldali politikák lényege a basszuk meg(gender), öljük meg(háború) és tegyük pokollá az életét(noborder).