Pesti Srácok

Origo: Uzsorásoknak jutna a gyöngyöspataiaknak megítélt kártérítés nagy része

Origo: Uzsorásoknak jutna a gyöngyöspataiaknak megítélt kártérítés nagy része

Azok a gyöngyöspatai romák, akiknek kártérítést ítéltek meg, elenyésző számban jeleztek vissza, hogy az oktatással, továbbképzésekkel kívánnának élni – mondta Hevér Lászlóné, Gyöngyöspata polgármestere az Origónak. A településen továbbra is feszült a helyzet, és a hétvégi tüntetés ezen csak ront. Gyöngyöspatán azután robbant ki a konfliktus, hogy a Debreceni Ítélőtábla tavaly úgy döntött, 100 milliós kártérítést ítél meg helyi romáknak iskolai szegregáció címén. A kormány azt javasolta, hogy pénzbeli kártérítés helyett képzést kapjanak az érintettek, de ezt egyelőre elutasították. Elsősorban azért, mert a településen kiderült, hogy a pénzt sokan már előre elköltötték. Hiteleket vettek fel uzsorásoktól, így mindenképpen a pénzt akarják megkapni, nem az oktatást – írja az Origo.

Óriási vihart kavart a Debreceni Ítélőtábla tavaly szeptemberi döntése, miszerint a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 óta szegregáltan bántak a cigány származású gyerekekkel, amiért csaknem 100 millió forintos (80 millió forintot az önkormányzatnak, 20 millió forintot a KLIK-nek) kártérítést kell kifizetnie az államnak és az önkormányzatnak. Ezt követően Gyöngyöspata önkormányzata a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel, valamint kérték, hogy az ítélet végrehajtását függesszék fel. Az Origo megkereste a település vezetőjét, aki elmondta, hogy áll jelenleg az ügy.

PestiSracok facebook image

– mondta Hevér Lászlóné az Origónak. Gyöngyöspata polgármestere közölte, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a települést csődközeli helyzetbe sodorná a több tízmillió forint kifizetése. Gyöngyöspata éppen azért kért korábban halasztási kérelmet a Kúriától, mert nem tud ekkora összeget előteremteni. Hevér Lászlóné kijelentette: bíznak benne, hogy a későbbi kúriai fellebbviteli ítélet olyan megoldást hoz majd, ami mindenképpen rendezi a helyzetet. Szólt arról is, hogy azok, akiknek kártérítést ítéltek meg, elenyésző számban jeleztek vissza, hogy a pénzbeli kártérítéssel vagy az oktatással, továbbképzésekkel kívánnának élni. A településen széles körben beszélik, hogy azok közül, akiknek kártérítést ítéltek meg, többen hitelt vettek fel; ezeket akarnák a megítélt pénzből törleszteni. A polgármester ezt nem tudta megerősíteni; azt mondta, az önkormányzat folyamatosan próbál kommunikálni az érintettekkel, de ők erről nem beszélnek.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.