Pesti Srácok

Őrizetbe vettek egy svéd nőt, aki a gyanú szerint huszonnyolc évig tartotta fogva a fiát

Őrizetbe vettek egy svéd nőt, aki a gyanú szerint huszonnyolc évig tartotta fogva a fiát

A svéd rendőrség őrizetbe vett egy hetvenéves nőt, aki a gyanú szerint huszonnyolc évig fogva tartotta a fiát egy lakásban Stockholmtól délre. A férfit egy stockholmi kórházba szállították, ahol több műtétet is elvégeztek rajta – erről számolt be kedden az SVT svéd közszolgálati televízió.

A nőt – aki visszautasítja a vádakat – jogellenes fogvatartással és azzal gyanúsítják, hogy súlyos testi sérüléseket okozott a negyvenegy éves férfinak. A férfira egy női rokona bukkant rá, aki, kihasználva, hogy a gyanúsított kórházban van, elment a Haninge nevű helység közelében található családi házba. A rokon az Expressen című svéd napilapnak azt mondta, hogy a lakásba belépni olyan volt mint egy rémálomba, a házat vizelet és szemét borította, a férfi – akit sérülések borítottak a testén – pedig úgy bűzlött mint a rothadó test. A férfit egy stockholmi kórházba szállították, ahol több műtétet is elvégeztek rajta svéd sajtóorgánumok beszámolója szerint. A rokon elmondása szerint a férfi látszólag normális életet élt addig, amíg hetedik osztályban kivették az iskolából. A szociális ellátók, bár szóltak nekik, nem tettek semmit, a család többi része pedig megpróbált kevés jelentőséget tulajdonítani az esetnek. A női rokon diszfunkcionálisnak írta le a családot az Expressennek. A rendőrség kordonnal vonta körbe a házat, az ügyészség pedig közölte, hogy nagyszabású meghallgatást tart az ügy tisztázása végett.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.