Pesti Srácok

Őrizetben van Macron miniszterének fia, mert a felesége azt állítja, hogy megverte őt

Őrizetben van Macron miniszterének fia, mert a felesége azt állítja, hogy megverte őt

Őrizetbe vették Éric Dupond-Moretti francia igazságügy-miniszter fiát, aki ellen családon belül elkövetett erőszak gyanúja a vád. Állítólag megverte a feleségét. Emmanuel Macron államfő minisztere is megszólalt a történtekkel kapcsolatban; ő miniszterként elítéli az erőszakot, de azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét.

A BFMTV értesülése szerint a vád Raphaël Dupond-Moretti ellen családon belüli erőszak gyanúja. A 30 éves férfi egyik szomszédja január 26-án, csütörtökön értesítette a rendőrséget, miután erőszakra utaló hangokat hallott a pár otthona felől.

A rendőrök kiérkezésekor a gyanúsított már elhagyta a helyszínt, a felesége pedig a szomszédoknál keresett menedéket. Az asszony arról számolt be a hatóságoknak, hogy a miniszter fia többször megütötte és megrugdosta, ezt követően Raphaël Dupond-Moretti önként jelentkezett az olasz határ közelében lévő Courchevel nevű település kapitányságán. A férfit azonnal őrizetbe vették, majd kihallgatását követően bírósági felügyelet alá helyezték és szabadon engedték, ügyében az albertville-i ügyészség indított nyomozást.

Maga a miniszter is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, elmondása alapján apaként megdöbbent a történteken, kiemelve, hogy az erőszak minden formája tűrhetetlen. A macronista politikus kihangsúlyozta, hogy miniszterként mindig is fellépett a nők elleni erőszak ellen, és annak érdekében, hogy meghallják őket. Dupond-Moretti állampolgárként arra kéri a sajtót, hogy tartsák tiszteletben a magánéletét, hozzátéve, hogy mostantól az igazságszolgáltatáson a sor, hogy tegye a dolgát.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo, fotó: Thinkstock

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?