Orosz-amerikai hírszerző főnöki kapcsolatfelvétel történt hétfőn Ankarában. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak délelőtt még azt mondta, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a török fővárosban történt orosz-amerikai kapcsolatfelvételről szóló információkat, délután viszont a TASZSZ-nak már megerősítette, hogy amerikai kezdeményezésre kétoldalú megbeszéléseket tartottak a török fővárosban, ám további részleteket nem árult el.
A találkozóról elsőként a Kommerszant című moszkvai gazdasági napilap számolt be hétfő reggel, azt állítva, hogy az orosz küldöttség vezetője Szergej Nariskin, a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója.
A washingtoni Fehér Ház a The New York Times szerint azt közölte, hogy William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn orosz hivatali partnerével találkozott Törökországban, és arra intette Oroszországot, hogy tartózkodjon a nukleáris fegyver bevetésétől Ukrajnában. Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács azt közölte, hogy az ankarai tanácskozás nem az ukrajnai háború rendezéséről szólt, és hogy Kijevet Washington előre tájékoztatta a találkozóról. A testület szerint Burns felvetette az Oroszországban elítélt amerikai állampolgárok ügyét is. A találkozót előzetesen nem jelentették be. Orosz és amerikai delegáció legutóbb január 10-én találkozott Genfben, hogy a Moszkva által igényelt biztonsági garanciákról tárgyaljon.
Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes hétfőn, újságíróknak nyilatkozva elfogadhatatlannak nevezte az ukrajnai rendezési tárgyalások lehetőségével kapcsolatban bárki által támasztott előfeltételeket.
Nem, az ilyen előfeltételek természetesen elfogadhatatlanok. Elnökünk többször is elmondta, hogy készen állunk a tárgyalásokra. De ezeknek a tárgyalásoknak természetesen figyelembe kell venniük a terepen kialakult helyzetet
– mondta Grusko Pekka Haavisto finn külügyminiszternek azt a kijelentését kommentálva, miszerint az Ukrajnáról szóló béketárgyalások csak abban az esetben kezdődhetnek meg, ha Oroszország maradéktalanul visszavonja hadseregét az általa megtámadott ország területéről.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS