Pesti Srácok

Orosz szóvivő: a hadművelet kezdete óta több mint ötezer ukrán drónt semmisítettek meg

Orosz szóvivő: a hadművelet kezdete óta több mint ötezer ukrán drónt semmisítettek meg

Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta több mint ötezer ukrán drónt semmisítettek meg az orosz csapatok - közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a pénteki hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint csak az utóbbi egy nap folyamán az orosz légvédelem tizennégy ukrán drónt, kilenc HIMARS-, illetve Uragan rakétát semmisített meg. Konasenkov szerint az ukrán hadsereg 670 katonát vesztett egy nap alatt, közülük 280-an a Donyeck régióban dúló harcokban estek el.

A tábornok közölte, hogy az ukrán erők két irányba - Donyeck és Krasznolimanszk felé - próbálkoztak sikertelenül előretörni. Mint mondta, csak Donyeck térségében 16 támadást vertek vissza. Hozzátette, hogy megsemmisítették az ukrán 79. légidesszant és a 35. tengerészgyalogsági dandár lőszerraktárait a donyecki Paraszkovievka és Razliv térségében, illetve a 36. tengerészgyalogsági dandár üzemanyagraktárát a zaporizzsjai Uszpenivkában, hat másik lőszerraktárral ebben a megyében. Jevgyenyij Balickij, Zaporizzsja megye Moszkva által megbízott kormányzója a Telegram-csatornáján közölte, hogy az orosz légvédelem csütörtökön lelőtt két Storm Shadow manőverező robotrepülőgépet, amelyeket az ukrán csapatok Melitopol, illetve Berdjanszk városokra lőttek ki. Ezenfelül megsemmisítették az ukrán légierő egyik Szu-27-es típusú harci repülőgépét is Ljubimovka térségében.

Az orosz Fekete-tengeri flotta pedig sodródó aknák veszélyére figyelmeztetett a Fekete-tenger északnyugati hajózási útvonalán. A közlés szerint a figyelmeztetést annak nyomán adták ki, hogy egy 2022 elején kihelyezett, elsodródott ukrán tengeri aknát fedeztek fel.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."