Pesti Srácok

A krími tatárok vezetője elzavarná az oroszokat, és köszöni szépen, hogy ezt ukránul mondhatta el

null

Az ukrán nyelvtörvény tulajdonképpen senkivel sem kivételezik a nemzeti kisebbségek között, kivéve a krími tatárokat. Kell ugyanis egy díszkisebbség, akikkel el lehet adni, hogy milyen jó helyzetben is vannak a nemzetiségek Ukrajnában. A krími tatárok erre a célra azért ideálisak, mert nincs saját országuk, ami megvédhetné őket, és az elmúlt évszázadok során megfelelő oroszgyűlölet alakult ki bennük, ezért Kijev úgy döntött, hogy ők még tanulhatnak az anyanyelvükön az oviban. A tatárok pedig meghálálják ezt a kegyet.

Refat Cubarov, az egykor sokkal nagyobb hatalommal rendelkező krími tatárok vezetője Telegram-csatornáján felszólította a Krím-félszigetre betelepült orosz lakosságot, hogy mihamarabb hagyják el a térséget.

– zárta a bejegyzését.

PestiSracok facebook image

Kemény üzenet egy olyan vezetőtől, aki már 2014-ben elhagyta a félszigetet. Persze az utóbbi évszázadokban a tatároknak elég oka lett arra, hogy meggyűlöljék Moszkvát: több száz éves háború, megszállás, majd kitelepítés. Teljesen érthető. Ahogyan az is, hogy inkább Kijev felé húznak, hiszen az ukrán nyelvtörvény egyik záradéka szerint az "őshonos kisebbségek" továbbra is használhatják anyanyelvüket. Ami egy kedves dolog a minden kisebbséget üldöző ukrán kormánytól, bár az egy kicsit árnyal rajta, hogy a tatárok nagy része már nem beszél tatárul; saját orosz tájszólást használnak, ami akár ukrán is lehet.

Másrészt az is kérdéseket vet fel a nyelvtörvény kapcsán, hogy ha a IX. század óta ott élő magyarok nem számítanak őshonosnak, akkor a pár száz évvel később érkező tatárok miért? Ami pedig azt illeti, hogy Cubarov a félsziget elhagyására szólítja nemzettársait, nem pedig az ott élésre, ne adj Isten, a megszállókkal szembeni harca, sokat elárul arról, hogy mégis ki tekinti igazán sajátjának a Krímet. De ezt már ne is boncolgassuk, nehogy orosz propagandistának bélyegezzenek minket...

Forrás: Telegram; Fotó: QHA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.