Pesti Srácok

Ferenc pápa: ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre, nemcsak az egyikre

Ferenc pápa: ha útra kelek, elmegyek Moszkvába és Kijevbe, mindkét helyre, nemcsak az egyikre

A vatikáni diplomácia a békét és a felek közötti párbeszédet keresi az Oroszország indította ukrajnai háborúban, és kész a közvetítésre Ferenc pápa szavai szerint, aki az America című jezsuita folyóiratban hétfőn közölt interjúban azt is elárulta, miért nem nevezi meg soha az orosz elnököt.

Ferenc pápa leszögezte: egyértelműnek tartja, hogy Oroszország a támadó.

– jelentette ki a katolikus egyházfő.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Megjegyezte: amikor Ukrajnáról szól, mártírsorsot szenvedő népről beszél. Hozzátette: információi vannak az orosz csapatok által elkövetett kegyetlenségekről, elsősorban a csecsen és a burját nemzetiségű katonák részéről. Felidézte, hogy a február 24-én kirobbant háború második napján személyesen elment Oroszország szentszéki nagykövetségére, ahol a nagyköveten keresztül üzent Vlagyimir Putyinnak: készen áll az utazásra azzal a feltétellel, hogy az orosz elnök akár szűk lehetőséget is ad a tárgyalásra.

– közölte Ferenc pápa. Elmondta: három alkalommal beszélt telefonon az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel. Kijevtől listát kapott a civil és katonai foglyokról, ezt továbbította az orosz kormánynak, és mindig pozitív választ kapott. Négyszer az ukrán kormányzat delegációját fogadta a Vatikánban.

– jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításáért felelős vatikáni hivatal vezetője, valamint a külügyekért felelős Paul Richard Gallagher érsek több napot töltött Ukrajnában. A pápa jobbkezeként ismert Konrad Krajewski bíboros pedig négyszer járt az országban.

– mondta a katolikus egyházfő. A párbeszédet nevezte a legjobb diplomáciai eszköznek a Kínával való kapcsolattartásban is.

– mondta Ferenc pápa. Úgy vélte, a kínai nép bölcs, és megérdemli a pápa tiszteletét és elismerését.

– közölte.

A Szentszék korábban meglepetését és sajnálatát fejezte ki, miután november 24-én a pekingi kormány által elismert hivatalos katolikus egyház segédpüspököt nevezett ki Csianghszi tartományban, amelynek egyházmegyéjét a Vatikán nem ismeri el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Maurizio Brambatti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.