Pesti Srácok

NATO-főtitkár: Ukrajnának el kell döntenie, milyen feltételek mellett ülne tárgyalóasztalhoz Oroszországgal

NATO-főtitkár: Ukrajnának el kell döntenie, milyen feltételek mellett ülne tárgyalóasztalhoz Oroszországgal

Az elkövetkező hónapok nehezek lesznek Ukrajna számára, ezért folytatni kell a megtámadott ország támogatását és nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy alábecsüljük Oroszországot - jelentette ki a NATO-főtitkár hétfőn Hágában. Jens Stoltenberg szerint Ukrajnának el kell döntenie, milyen feltételek fogadhatók el számára a háború lezárását szolgáló tárgyalások megkezdéséhez Oroszországgal, „a mi dolgunk, hogy támogassuk őket”.

A NATO-főtitkár aláhúzta, Ukrajna tárgyalási pozícióit a harctéren elért eredmények határozzák meg. Figyelmeztetett továbbá:

Közölte, Ukrajna területének nagy részét továbbra is Oroszország irányítja, rendkívüli haderővel rendelkezik a térségben. Az orosz fegyveres erők jelentős képességekkel és nagy számú katonával rendelkeznek. Moszkva megmutatta, hogy hajlandó jelentős veszteségeket vállalni. Emellett az orosz fegyveres erők "különös brutalitást tanúsítanak". Amit ebben a helyzetben a NATO-nak tennie kell, az az, hogy segíti a megtámadott országot - jelentette ki. A főtitkár kiemelte továbbá, az önvédelemhez minden nemzetnek joga van. A NATO-tagországok Ukrajna számára biztosított támogatása az ország jogos önvédelmének sikerét szavatolja - húzta alá. Stoltenberg végezetül köszönetét fejezte ki amiatt, hogy Hollandia egyebek mellett anyagi forrással, üzemanyaggal, téli ruházattal, egészségügyi felszereléssel és dróntámadást elhárító rendszerekkel segíti Ukrajnát.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.