Pesti Srácok

Németországi parancsnokságot hoz létre az amerikai hadsereg az ukrajnai segítségnyújtás koordinálására

Németországi parancsnokságot hoz létre az amerikai hadsereg az ukrajnai segítségnyújtás koordinálására

Az Egyesült Államok katonai segítségnyújtási parancsokságot létesít Németországban az ukrajnai fegyverszállítások és katonai kiképzés koordinálására – jelentette be az amerikai védelmi minisztérium pénteken.

A Pentagon szóvivője közölte, hogy emellett újabb 400 millió dolláros katonai segélyről is döntés született Ukrajna javára. Sabrina Singh újságírók előtt elmondta, hogy az új németországi katonai irányítási hely, az Ukrajnai Biztonsági Támogató Csoport (Security Assistance Group Ukraine) jelzés arra is, hogy a Kijevnek nyújtott segítség az Oroszország elleni harchoz "állandóbbá" válik és "hosszútávú programot" jelent. A bejelentett 400 milliós katonai segély tartalmaz a többi között 1100 Phoenix Ghost drónra vonatkozó szerződést, valamint 45 tank felújításának anyagi fedezetét, emellett vízijárműveket és egyéb rendszereket - közölte a Pentagon illetékese. A szállítás a beszerzési eljárás lebonyolítása után áll válik lehetségessé - jegyezte meg a Pentagon szóvivője hozzátéve, hogy az Ukrajnai Biztonsági Támogató Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) keretében nyújtott fegyverzetet hosszú távú ipari szerződések keretében biztosítják és nem az amerikai hadsereg készleteiből vonják el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?