Pesti Srácok

Meloni: az EU-nak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldásában

Meloni: az EU-nak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldásában

Az Európai Uniónak határozottabb szerepet kell játszania az ukrajnai háború megoldása érdekében Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, aki a kijevi kormány támogatását hangsúlyozta a római képviselőházban az Európai Unió csúcstalálkozóját megelőző felszólalásában, kedden. Meloni úgy vélte, jelenleg nagyon korlátozott a lehetősége a tűzszünetnek, ennek ellenére Olaszország minden erőfeszítést megtesz a béke érdekében.

– hangoztatta a miniszterelnök. Kifejtette: az uniónak egységesen kell támogatnia Ukrajnát az orosz agresszióval szemben, és segítenie kell Ukrajna európai csatlakozási folyamatát is. Giorgia Meloni szerint a "felületes békepropagandán túl" a tűzszünethez két feltétel szükséges: vagy az egyik fél megadja magát, vagy patthelyzet alakul ki a konfliktusban. Meloni kormánya teljes támogatásáról biztosította Kijevet, hangsúlyozva, hogy az általa vezetett Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt ezzel kapcsolatos állásfoglalása ellenzékben és most, kormányerőként is ugyanaz.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta Meloni. Az olasz miniszterelnök az Európai Unió erkölcsi kötelességének nevezte a háború okozta élelmiszerhiány elkerülését, ami szerinte az európai biztonságot is veszélyezteti, ha az ellátási nehézségek instabilitáshoz vezetnek az afrikai országokban. Giorgia Meloni elmondta, hogy Olaszország a háború kirobbanása óta 172 ezer menekültnek adott ideiglenes humanitárius tartózkodási engedélyt, többségükben nőknek és gyerekeknek. Megerősítette, hogy Róma újabb fegyverszállítmányt küld Ukrajnába az év végéig, amely az ötödik lesz február óta. A kormányfő az Európai Unió állam- illetve kormányfőinek csütörtökön kezdődő találkozója előtt szólalt fel a római parlamentben. A Világbanktól és az Európai Bizottságtól Ukrajna újjáépítésére becsült 349 milliárd euróval kapcsolatban Giorgia Meloni úgy vélte, hogy az összeg a háború elhúzódásával csak emelkedni fog. Giorgia Meloni az EU-csúcs témáit érintve kitért a migráció kérdésére is.

– jelentette ki.

– mondta Giorgia Meloni. Megjegyezte: az emberkereskedőknek, vagyis "a harmadik évezred cinikus rabszolgatartói gazdagításának semmi köze a szolidaritáshoz".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andreea Alexandru

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.