Pesti Srácok

Litvánia törpeállamának miniszterelnöke szerint át kell lépni a vörös vonalakat Ukrajna támogatásában

null

A litván elnök szerint a Nyugatnak át kellene lépnie bizonyos "vörös vonalakat", és harci repülőgépeket kellene Ukrajna rendelkezésére bocsátani.

Gitanas Nauseda egy hétfő esti televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy a vadászgépek biztosítása "elengedhetetlen katonai segítség" Ukrajna számára Oroszországgal szemben.

-fogalmazott a litván elnök.

PestiSracok facebook image

Kijev korábban több alkalommal kérte a nyugati országokat, hogy szállítsanak neki harci repülőgépeket. Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök mindeddig elutasította ezt a kérést, bár Franciaország az elvi lehetőségtől nem zárkózott el.

Nauseda rámutatott, hogy több, korábban meghúzott vörös vonalat már átléptek. A háború tavaly februári kirobbanása után Németország kezdetben határozottan állította, hogy kizárólag golyóálló mellényeket, sisakokat és más védelmi felszereléseket hajlandó küldeni Ukrajnának, fegyvereket semmiképp.

-fejtette ki a litván elnök.

Németország az utóbbi hónapokban számos, Ukrajnát támogató fegyverszállítmányt jelentett be, legutóbb Olaf Scholz január végén közölte, hogy Berlin Leopard 2 harckocsikat küld Kijevnek. Az EU pedig júniusban tagjelölti státuszt adott Ukrajnának.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még