Pesti Srácok

Az ukrán hatóságok Bahmut elhagyására szólították fel a lakosokat

null

Az oroszok által ostromolt kelet-ukrajnai Bahmut (korábban Artyemivszk) város azonnali elhagyására szólították fel pénteken a polgári lakosságot az ukrán hatóságok.

- írta Telegram-csatornáján pénteken Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes. Az ukrán politikus szerint mintegy hatezer civil maradt a városban. Előző nap az ukrán fél elszállította a levéltárakat az állami intézményekből.

Jelenleg heves harcok folynak Bahmut ellenőrzéséért. Az orosz erőknek sikerült elvágniuk három utat abból a négyből, amelyeken át erősítés és lőszerutánpótlás érkezik a Donyeck megyei város ukrán védői számára. Az ukrán fegyveres erők tartalékosokat vezényeltek a térségbe. Gyenyisz Pusilin, az Oroszország által annektált szakadár donyecki régió megbízott vezetője csütörtökön arról számolt be, hogy az orosz erők elfoglalták a település melletti fő magaslatokat. Igor Kimakovszkij, Pusilin tanácsadója a Szolovjov Live médiacsatornán azt közölte, hogy az ukrán hadseregnek egyetlen utánpótlási útvonala maradt, de azt is tűz alatt tartják. Elmondása szerint a település környékén lengyelül, franciául és angolul beszélő "zsoldosok" is harcolnak ukrán oldalon.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.