Pesti Srácok

Az EU tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának

Az EU tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának

Figyelembe véve valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeit, az uniós tagállamok vezetői üdvözlik az Európai Unió Tanácsában elért megállapodást, amely szerint az EU többek között közös beszerzés és megfelelő finanszírozás révén a következő tizenkét hónapon belül egymillió lőszert biztosít Ukrajnának – jelentették ki az Európai Tanács tagjai Brüsszelben, csütörtökön.

Az uniós tagországok állam- és kormányfői a kétnapos EU-csúcs első munkanapján az ukrajnai háborúról folytatott vita után elfogadott zárónyilatkozatukban kijelentették: az Európai Unió és a tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket Ukrajna sürgető katonai és védelmi szükségleteinek kielégítése érdekében. Leszögezték: az Európai Unió szilárdan és teljes mértékben Ukrajna mellett áll, és továbbra is erőteljes politikai, gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatást nyújt az országnak, ameddig csak kell. Kiemelték: az Európai Unió továbbra is elkötelezett amellett, hogy fenntartsa és növelje az Oroszországra nehezedő nyomást, többek között esetleges további korlátozó intézkedések révén, valamint partnereivel együtt folytassa az olajárplafon kidolgozására irányuló munkát.

Az Európai Tanács hangsúlyozta a szankciók európai és nemzeti szintű hatékony végrehajtásának biztosítására irányuló erőfeszítések fokozásának fontosságát. Megerősítette: elkötelezett amellett, hogy megelőzze és leküzdje, hogy az unión kívüli országok esetlegesen kijátsszák a szankciókat. A tagállami vezetők megerősítették, hogy támogatják Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békeformuláját, és továbbra is együttműködnek Ukrajnával a 10 pontos béketerv kidolgozásában. Kijelentették: elkötelezettek az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggésben elkövetett háborús bűncselekmények és minden más bűncselekmény teljes körű elszámoltathatóságának biztosítása mellett. Ezzel összefüggésben üdvözölték a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó, március elején létrehozott, hágai székhelyű központról (ICPA) szóló megállapodást, valamint hangsúlyozták: támogatják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének vonatkozó vizsgálatait.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak. Végezetül azzal összefüggésben, hogy "az ukrajnai háború aláásta a globális élelmezésbiztonságot", a tagállami vezetők hangsúlyozták: biztosítani kell a mezőgazdasági termékek folyamatos elérhetőségét és megfizethetőségét a leginkább rászoruló országok számára.

Uniós diplomaták beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij a zárt ajtók mögött zajló uniós csúcs ukrajnai háborúval foglalkozó vitáján videokapcsolaton keresztül elmondott beszédben a lőszerszállítások felgyorsítására szólította fel a tanácskozó uniós vezetőket.

– tette hozzá Zelenszkij a beszámolók szerint.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.