Pesti Srácok

Svájc továbbra is kitart a semlegesség mellett és nem szállít fegyvert Ukrajnának

null

A svájci kormány (Bundesrat) pénteken megerősítette az ország semlegesség melletti elkötelezettségét és leszavazta svájci harci eszközök Ukrajnába szállításának lehetőségét – közölte a testület pénteken.

– szögezte le a kormány. A berni kormány Németország, Dánia és Spanyolország azon kéréséről döntött, hogy Svájctól vásárolt és ott gyártott harci eszközöket továbbíthasson Ukrajnába. A svájci harci eszközökről szóló törvény értelmében bárki, aki ilyen felszerelést rendel az országtól, egyúttal beleegyezik, hogy a megvásárolt eszközöket nem adja tovább hadban álló harmadik félnek. A három ország arra kérte a svájci vezetést: ez esetben tegyen kivételt, hogy svájci hadi eszközökkel is támogathassák Ukrajnát az Oroszország ellen vívott harcában.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a Bundesrat, kiemelve, hogy ennek ellenére változatlanul elítélik Moszkva Kijev ellen indított hadjáratát, és az EU által meghozott szankciókat is alkalmazzák Oroszország ellen.

A parlament csütörtöki ülésén leszavazta azon javaslatot is, amely indítványozta, hogy Svájc is támogassa hadi eszközökkel Ukrajnát. Mint elmondták, ez csak akkor történhet meg, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egységesen elítéli a háborút – erre azonban Oroszország vétója miatt nem fog sor kerülni. A kormány ennek ellenére már korábban döntött arról, hogy a Gepard típusú fegyverek lőszereit a jövőben Németországban állítják elő; ez nemcsak a svájci hadiiparban okozhat milliárdos kiesést, de a hadi eszközökről szóló törvény kiskapujaként is értelmezhető.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.