Pesti Srácok

Lukasenka szerint fél óráig csak káromkodtak egymással Prigozsinnal

null

A fehérorosz elnök a minszki Függetlenségi Palotában számolt be a Prigozsinnal történt egyeztetésről, amelynek eredményeképp a Wagner-csoport feladta a puccskísérletet – írja külföldi sajtóforrásokra hivatkozva a 444.hu.

Aljakszandr Lukasenka elmondta, Prigozsin elsőre felvette neki a telefon, majd

Lukasenka szerint Prigozsin „azoknak a parancsnokoknak a hatása alatt állt, akik a fronton ezerszámra látták meghalni a katonáikat”.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott. Lukasenka állítása szerint Prigozsin azt akarta, hogy adják át neki Sojigut vagy Geraszimovot. A fehérorosz elnök figyelmeztette Prigozsint, hogy ha elmegy Moszkváig, „eltapossák, mint egy poloskát”, és hozzátette, ő is küld egy dandárt Moszkva megmentésére.

Elmondása szerint azt javasolta Putyinnak, ne öljék meg Prigozsint, mert a Líbiát és Szíriát is megjárt zsoldosok kiállnának egymásért, és ez a konfliktus több ezer civil halálával járna. Majd a hetedik tárgyalási fordulóban sikerült rávennie a zsoldosvezért, hogy állítsa meg a Moszkvába tartó konvojt.

Forrás: 444.hu; fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.