Pesti Srácok

Zelenszkij felháborítónak nevezte a sorozással kapcsolatos visszaéléseket

null

Felháborítónak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyeket több sorozóközpontban júliusban tartott vizsgálatok tártak fel, és megígérte, hogy olyan emberekre fogják bízni a feladatot, akik tudják, hogy mi a háború.

Az egyik odesszai sorozóközpontban feltárt, csütörtökön nyilvánosságra került visszaélésre reagálva az ukrán államfő esti videoüzenetében elmondta: részletes megbeszélést tartott Ihor Klimenko belügyminiszterrel és Vaszil Maljukkal, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetőjével.

– mondta Zelenszkij.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette, hogy a vizsgálatok részleteit és eredményeit nyilvánosságra fogják hozni, és eljárást indítanak a felelősök ellen.

– fogalmazott.

– mondta.

A sorozóközpontok átvilágítása része Ukrajna korrupcióellenes kampányának, amelyet Kijev euroatlanti csatlakozásának érdekében indított. Az Ukrán Állami Nyomozóiroda (DBR) csütörtökön bejelentette, hogy előzetes letartóztatásba helyeztek és vizsgálatot indítottak egy odesszai sorozóközpont vezetője ellen, aki a gyanú szerint 10 ezer dollár (3,6 millió forint) kenőpénz ellenében hamis igazolást adott arról, hogy a behívott férfi alkalmatlan katonai szolgálatra, és átlépheti az országhatárt. Az érintett elöljáró nevét nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit tudni róla, hogy a szárazföldi erők egyik egységének vezetőjéről van szó. Ukrajnában jelenleg a 18 és 60 év közötti férfiak hadkötelesek, ami az ország elhagyásának tilalmát is magában foglalja.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat