Pesti Srácok

Ukrajna újabb támadást intézett Szevasztopol ellen

Ukrajna újabb támadást intézett Szevasztopol ellen

Ukrajna újabb rakétatámadást hajtott végre szombaton Szevasztopol ellen az orosz megszállás alatt álló Krím félszigeten, egy nappal azután, hogy támadást intézett a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállása ellen. Szevasztopolban légiriadót hirdettek mintegy egy órára, miután elfogott rakéták törmelékei hullottak egy kikötőgátra - írta a Telegram üzenetküldő alkalmazásban Mihail Razvozsajev kormányzó. Egy időre leállították a térségben a kompközlekedést is. Hangos detonációkat lehetett hallani az észak-krími Vilne közelében is, amit sűrű füstfelhők követtek egy ukránbarát Telegram-hírcsatorna szerint, amely a krími fejleményekről tudósít. A Krímet Oroszország 2014-ben egyoldalúan elcsatolta, de ezt a nemzetközi közösség azóta sem ismeri el.

Kirilo Budanov, az ukrán hírszerzés vezetője az Amerika Hangja rádiónak azt mondta szombaton, hogy legkevesebb kilenc ember meghalt, tizenhat másik pedig megsebesült a Fekete-tengeri Flotta elleni pénteki támadásban. Állítása szerint Alekszandr Romancsuk orosz tábornoknak, a kulcsfontosságú délkeleti frontvonal parancsnokának a támadás következtében "nagyon súlyos az állapota". Az orosz védelmi minisztérium pénteken először azt közölte, hogy egy katona meghalt a Fekete-tengeri Flotta főhadiszállásán, majd később kiadott egy közleményt, hogy eltűnt.

Az ukrán hadsereg a pénteki szevasztopoli támadásról azt közölte, hogy a légierő tizenkét támadást intézett a Fekete-tengeri flotta bázisára, azokat a területet véve célba, ahol a személyzet, a katonai felszerelés és a fegyverek koncentrálódtak. A közlés szerint két légvédelmi rendszert és négy orosz tüzérségi egységet ért találat.

Az ukrán hadsereg közölte, hogy szombaton Oroszország tizenöt iráni gyártmányú Sahíd drónnal támadt a délkeleti frontvonalon Zaporizzsja megyében, valamint északabbra Dnyipropetrovszk megyében. Állítása szerint tizennégy drónt semmisítettek meg. Ukrán parancsnokok a Reuters brit hírügynökségnek elmondták, hogy az oroszok által májusban elfoglalt Donyeck megyei település, Bahmut körzetében heves harcok folynak a nyugati országok szállította nehézfegyverekkel. Miután a múlt héten visszafoglalták Kliscsijivika falut, most 150 miliméteres tarackok segítségével nyomulnak előre.

PestiSracok facebook image

Zaporizzsja megye kormányzója, Jurij Malasko bejelentette, hogy Oroszország előző nap 86 csapást mért a megye 27 településére. Malasko szerint egy 82 éves polgári lakos meghalt a tüzérségi támadásban. A szomszédos Herszon megye közigazgatási vezetője, Olekszandr Prokugyin elmondta, hogy a pénteki orosz támadásokban egy ember halt meg és hárman sebesültek meg. Oroszország huszonöt aknát lőtt ki Herszonra. Találat ért több lakónegyedet, egészségügyi és oktatási intézményt.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.