Tizenkét hajó halad Ukrajna felé a Fekete-tengeren

Jelenleg 12 kereskedelmi hajó tart ukrajnai kikötők felé a Fekete-tengeren – közölte Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerdai, kijevi sajtótájékoztatóján.
A tisztségviselő kifejtette, hogy az ukrán kikötőket további három hajó készül elhagyni az újonnan létesített folyosón, amelyen már tíz hajó elindult. Pletencsuk megjegyezte, hogy a Fekete-tenger helyzete jelenleg ellenőrzés alatt áll, de bonyolult.
Elvileg minden a szokásos módon folyik
– mondta. Az Interfax–Ukrajina hírügynökség arra emlékeztetett, hogy szeptember 26-án a szóvivő beszámolója szerint hét hajó már elhagyta Odessza kikötőit az ideiglenes humanitárius folyosón.

https://twitter.com/irishelt/status/1709604522668995011
Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter egy fórumon megerősítette, hogy már tíz hajó áthaladt az ukrán fekete-tengeri folyosón. Kiemelte, hogy ezek között már nemcsak mezőgazdasági, hanem kohászati termékeket szállító hajók is vannak. A tárcavezető szerint a jelenlegi folyosó működésének előfeltételei, akárcsak a gabonakezdeményezés esetében, katonai jellegűek voltak.
Ez most is így van. Sok minden történt a Fekete-tengeren, ami korábban nem: jelentős károk keletkeztek egy Novorosszijszk melletti partraszálló hajóban, és sok-sok más dolog. A Fekete-tengeren még nem sikerült megállapítani a katonai paritást, de a helyzet határozottan nem ugyanaz, mint hat hónappal ezelőtt
– mondta Kubrakov. A miniszter szerint a tengeri folyosó léte csak két esetben válhat viszonylag garantálttá: Ukrajna háborús győzelme után vagy a gabonamegállapodás forgatókönyve alapján.
A mi álláspontunk a következő: tíz hajó már belépett erre az ideiglenes folyosóra, amelyet az ukrán haditengerészet létesített, a világ minden nemzetközi rendszerében regisztrált, hivatalosan elismert
– mondta. Hozzátette, hogy Oroszország most az ukrán kikötői infrastruktúra elleni támadásokra összpontosít, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy az ukrán légvédelem egyre hatékonyabban fog működni a térségben.
Oroszország júliusban nem hosszabbította meg az ukrán gabona Fekete-tengeren keresztüli szállítását garantáló, az ENSZ-szel és Törökországgal kötött megállapodást.
Forrás: MTI; Fotó: Twitter