Pesti Srácok

A volt orosz főtárgyaló megerősítette ukrán kollégája állításait: tanácsadói csoport akadályozta meg, hogy Zelenszkij aláírja a békeszerződést

null

Kijev több százezer ukrán katona életét menthette volna meg, ha tavaly tavasszal aláírja a békeszerződést Moszkvával – jelentette ki kedden Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadó, aki akkor az Ukrajnával tárgyaló orosz küldöttség vezetője volt.

– mondta Megyinszkij az orosz állami tévécsatornákon leadott nyilatkozatában. Megyinszkij arra reagált, hogy David Arahamija, aki a béketárgyalásokon az ukrán küldöttség vezetője volt, és aki jelenleg az ukrán elnök pártja, a Nép Szolgája frakcióvezetője az ukrán parlamentben, egy, a hétvégén adott ukrajnai tévényilatkozatában, arra a kérdésre, hogy Kijev miért szakította meg a tárgyalásokat Moszkvával, kijelentette: "Amikor visszatértünk Isztambulból (a tárgyalások helyszínéről), Boris Johnson (akkori brit miniszterelnök) eljött Kijevbe, és azt mondta, hogy mi egyáltalán nem írunk alá velük semmit. És egyszerűen harcoljunk csak."

PestiSracok facebook image

– mondta Megyinszkij. Véleménye szerint "így szalasztották el az esélyt a háború befejezésére", és most már csak akkor lehet békemegállapodást kötni, ha megvalósulnak az orosz "különleges hadművelet" célkitűzései. A volt orosz főtárgyaló úgy vélekedett: az ukrán hatalom most elismerte, hogy önállótlan, és hogy kívülről diktálják a döntéseit. Megyinszkij azt állította, hogy Oroszország soha nem tűzte ki céljául Ukrajna meghódítását; egyúttal a Nyugatot és Zelenszkijt vádolta meg azzal, hogy "belerángatta" Moszkvát egy átfogó katonai műveletbe. Az orosz tisztségviselő megerősítette Arahamija kijelentését, miszerint Moszkva azt követelte Kijevtől a tárgyalások során, hogy mondjon le a NATO-csatlakozásról.

– nyilatkozott Megyinszkij. Elmondta, hogy Kijev megkapta a felek által korábban elfogadott, 18 oldalas szerződéstervezetet. Mint mondta, ez volt az a dokumentum, amelyet később Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában a konfliktusban közvetíteni próbáló afrikai vezetőknek bemutatott.

Oroszország és Ukrajna tavaly tavasszal előbb Fehéroroszországban, majd Isztambulban folytatott béketárgyalásokat. Putyin orosz elnök később azt mondta, hogy a felek kidolgoztak és parafáltak egy szerződéstervezetet, de ezt Kijev "a történelem szemétdombjára hajította". Moszkva szerint a dokumentum kötelezettségvállalásokat tartalmazott Ukrajna semleges, el nem kötelezett státuszára és arra vonatkozóan, hogy nem telepít külföldi fegyvereket, köztük atomfegyvereket a területére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.