Pesti Srácok

Zelenszkij: Oroszország többé nem tudja a Fekete-tengert "támaszpontként" használni

null

Oroszország már nem tudja terepként használni támadásai előkészítésére a Fekete-tengert, Ukrajnának pedig sikerült magához ragadnia a kezdeményezést - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése csúcstalálkozóján videóösszeköttetésen keresztül mondott beszédében.

- fogalmazott az államfő. Kiemelte, hogy sikerült biztosítani a Fekete-tenger nyugati részének védelmét, amely immár lehetővé teszi a tengeri exportfolyosók működését. "A globális biztonság szempontjából is meghatározó Duna-régió most új jelentőséggel bír" - tette hozzá.

Zelenszkij szavai szerint Ukrajna el tudta ragadni a kezdeményezést Oroszországtól a Fekete-tengeren, és olyan biztonsági feltételeket teremtett, amelyek arra kényszerítik az agresszor országot, hogy elmeneküljön a vízterület keleti részére, és megpróbálja elrejteni a hadihajókat. Az isztambuli székhelyű Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet 13 országot foglal magában: Azerbajdzsánt, Albániát, Bulgáriát, Örményországot, Görögországot, Georgiát, Moldovát, Észak-Macedóniát, Romániát, Szerbiát, Törökországot, Ukrajnát és Oroszországot - írta az Ukrajinszka Pravda hírporál.

PestiSracok facebook image

Az ukrán légierő a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az éjjel Ukrajnát támadó 18 orosz csapásmérő drónból 16-ot megsemmisítettek, ezen felül pedig még egy H-59-es rakétát is. A légierő közlése szerint az orosz erők csütörtökre virradó éjjel Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki a kelet-ukrajnai Harkiv megye polgári infrastruktúrájára, a támadásban senki sem sérült meg. Ukrajna havonta több tucat drónt gyárt, amelyek az iráni Sahid kamikaze drónokhoz hasonlóak - számolt be egy üzleti találkozón Olekszandr Kamisin stratégiai iparágakért felelős miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy jelenleg a védelmi ipar az, amely jelentősen hozzájárul az ország gazdaságának növekedéséhez, és a jövőben annak fő ágazatává kell válnia.

A déli Herszon megyei ügyészség a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz csapatok a reggeli órákban ismét a megyeszékhelyt, Herszon városát ágyúzták, aminek következtében életét vesztette egy 67 éves helyi lakos, miután lövedék csapódott a házába. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Telegram-csatornáján közölte, hogy háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg, és erről értesítette is Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi minisztert. Az orosz kormánytag ellen azért indult eljárás, mert hozzájárult ahhoz, hogy orosz katonai bázisokat kapcsoljanak össze a herszoni régióban található erőművekkel - tette hozzá az SZBU.

Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy előző nap az ukrán csapatok 22 orosz rohamot vertek vissza a Donyecktől mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő Marjinka településnél. Szerdán 65 összecsapásra került sor az ukrán és az orosz erők között. A vezérkar legfrissebb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 1330-cal 315 620-ra nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 36 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 14 drónt.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.