Pesti Srácok

Putyin szerint az orosz hadseregé a kezdeményezés

Putyin szerint az orosz hadseregé a kezdeményezés

Az orosz hadseregé a kezdeményezés a "különleges hadművelet" övezetében, az ukrán fél pedig súlyos veszteségeket szenved el – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz védelmi minisztérium kibővített vezetőségi ülésén.

– mondta Putyin. Az államfő szerint az orosz hadsereg lényegében azt teszi, amit "szükségesnek tart, amit akar, és ahol szükség van rá"; van, ahol az "aktív védelem" taktikáját alkalmazza, máshol pedig kedvezőbb állásokat foglal el.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Putyin, aki szerint az ukrán hadsereg súlyos veszteséget szenved el, és felemészti tartalékait abban az igyekezetében, hogy "gazdáinak" eredményeket tudjon felmutatni. Úgy vélekedett, hogy az orosz hadsereg és hadiipar megnövekedett ereje meghiúsította az összes nyugati kísérletet arra, hogy katonai és stratégiai vereséget mérjenek Oroszországra. Mint mondta, a Nyugat nem mond le az Oroszország megfékezésére irányuló stratégiájáról és "ukrajnai agresszív céljairól", de Oroszország sem szándékozik feladni céljait a "különleges hadműveletben". Elismerte, hogy a háború számos problémát tárt fel a hadseregben.

– mondta. Sürgette a csapatok különböző típusú lövedékekkel és drónokkal való ellátásának növelését, a légvédelmi rendszerek fejlesztését, különös tekintettel a korábban elhanyagolt jelentőségű, az apró célok elhárítására szolgáló eszközökre. Az államfő szerint a csapatoknak szállított fegyverek és hadfelszerelés mennyisége a tavalyi évhez képest megháromszorozódott. Mint mondta, az állami védelmi megrendelés 2023 végére várhatóan 98 százalékos szinten teljesül. Putyin szerint 2024-ben a hadsereg hadfelszerelés- és fegyverellátása "jelentősen" növekedni fog. Hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők számára "sorozatban" kell fejleszteni és gyártani fejlett fegyvereket, robotrendszereket és harci lézereket, mesterséges intelligencia alapján létrehozott és "új fizikai elveken alapuló" fegyvereket. Az elnök azt is elmondta, hogy idén a páncélozott járművek gyártása háromszorosára, a gépjárműveké pedig négy és félszeresére nőtt. Összességében a beszerzett főbb haditechnikai cikkek száma 2,7-szeresére, a különösen keresetteké pedig hétszeresére nőtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.