Pesti Srácok

Zelenszkij saját honfitársai elől is elhappolná a pénzt

Zelenszkij saját honfitársai elől is elhappolná a pénzt

Volodimir Zelenszkij azt javasolta, hogy a nyugati országok hagyjanak fel az ukrán menekültek pénzügyi támogatásával, és utalják át ezt a pénzt Ukrajnának – írja a Strana alapján az Index, az ukrán elnök az ARD csatornának adott interjúját idézve.

– mondta az államfő. Megjegyezte: most a menekültek kiviszik a pénzt Ukrajnából, ott kapnak pénzt az európai országoktól, de ezek a pénzek is az EU-n belül maradnak.

Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.