Pesti Srácok

Amerikai NATO-nagykövet: az idei NATO-csúcstalálkozón nem várható Ukrajna meghívása a szövetségbe

null

A NATO következő csúcstalálkozóján, amelyet júliusban tartanak Washingtonban, nem várható Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe – erről az Egyesült Államok NATO-nagykövete beszélt Brüsszelben, újságíróknak nyilatkozva kedden. Julianne Smith azt mondta, nem számít arra, hogy a szövetség meghívja tagjai közé Ukrajnát az állam- és kormányfői találkozón, noha "keményen dolgoztak" azon, hogy az ország mihamarabb felkészült legyen a tagságra.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az amerikai NATO-nagykövet.

A tavaly júliusban Vilniusban rendezett NATO-csúcstalálkozón a tagországok vezetői megállapodtak abban, hogy a háború után biztosítják Ukrajnának a csatlakozás elvi lehetőségét az észak-atlanti szövetséghez. Leszögezték azonban: Ukrajna csak akkor fog tudni csatlakozni, ha "a szövetségesek ebben egyetértenek, és az ehhez szükséges feltételek teljesülnek". A csatlakozás feltételei között egyebek között "további szükséges reformok szerepelnek a demokrácia és a biztonság területén", illetve feltétel az is, hogy az ország hadserege civil és demokratikus ellenőrzés alatt álljon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.