Pesti Srácok

Lavrov: a Nyugat álláspontja miatt nincs mód a rendezésre

Lavrov: a Nyugat álláspontja miatt nincs mód a rendezésre

A Nyugat jelenlegi álláspontja miatt nincs lehetőség az ukrajnai rendezésről történő megállapodásra – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az orosz parlamentben szerdán tartott kormányórán elhangzott beszédében.

Megismételte, hogy Oroszország kész a konfliktus politikai és diplomáciai rendezésére a "terepen" kialakult realitások alapján. Kijelentette: Moszkva nem fogja hagyni, hogy a Moldova Dnyeszter menti területein élő 200 ezer orosz állampolgár egy újabb, a régió destabilizálására irányuló "nyugati kaland" áldozatává váljon. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati országok ellenzik a regionális rendezés előmozdítására hivatott, "5+2" összetételű csoport összehívását, és Moszkva részvétele nélkül próbálják megoldani a problémát. Lavrov azt hangoztatta, hogy az Oroszország elszigetelésére tett nyugati kísérletek kudarcot vallottak, azzal összefüggésben, hogy Moszkva erősíti együttműködését a globális Déllel és Kelettel. Lavrov szerint az Egyesült Államok megközelítése a Közel-Keleten ugyanolyan destruktív, mint az ukrán kérdésben.

– mondta a miniszter.

PestiSracok facebook image

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak kijelentette: "nem igaz" a Reutersnek az az értesülése, miszerint Oroszország az ukrajnai konfliktus "befagyasztására" tett javaslatot az Egyesült Államoknak, amely ezt elutasította. Az RBK orosz gazdasági lapot az amerikai külügyminisztériumban úgy tájékoztatták, hogy Washington nem folytatott tárgyalásokat Moszkvával az ukrajnai konfliktus lezárásáról, és ezt nem is tervezi. Peszkov az orosz védelmi minisztérium illetékességébe utalta azoknak a sajtóhíreknek a megválaszolását, amelyek szerint ukrán csapás érte a Cezar Kunyikov nagy partraszálló hajót a Fekete-tengeren.

Lavrov nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország kilépjen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ). Kijelentette, hogy erről egyelőre nincsen szó, de a kérdés "a levegőben lóg". Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke kedden közölte, hogy Oroszország ki fog lépni az EBESZ Parlamenti Közgyűléséből, mert a testület átpolitizálódott, és elvesztette önállóságát.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.