Pesti Srácok

Tíz évre szóló biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna

Tíz évre szóló biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna

Hosszútávú biztonsági megállapodást kötött Dánia és Ukrajna, amelynek keretében Koppenhága 10 éven át katonai támogatást nyújt Kijevnek – közölte csütörtökön Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki egy újabb, 1,7 milliárd dán korona (88,4 milliárd forint) értékű azonnali katonai segélycsomagot is bejelentett Ukrajna számára.

A dán kormányfő emellett felszólította Ukrajna szövetségeseit is, hogy növeljék az adományaikat az ország megsegítésére az Oroszországgal vívott háborúban.

– mondta, hangsúlyozva, hogy Kijev biztosan számíthat Koppenhágára. Frederiksen közölte továbbá, hogy a most bejelentetett, az ukrajnai háború kezdete óta 15. katonai segélycsomag részeként egyebek közt 15 ezer tüzérségi lövedék beszerzését finanszírozzák. A lőszert Csehországgal együttműködve a következő hónapokban szállítják le Ukrajnának adományként. A korábban Ukrajnának ígért F–16-os vadászgépek eredetileg a háború kitörésének második évfordulóra tervezett leszállítása késik ugyan, de a kormányfő szerint idén nyáron már számíthatnak az első példányok érkezésére az ukránok.

PestiSracok facebook image

A skandináv NATO- és EU-tagállam a mostani segélycsomaggal együtt összesen 33,3 milliárd dán korona (1732 milliárd forint) értékben nyújtott segítséget Ukrajnának a háború kezdete óta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Norvég miniszterelnöki hivatal/Heiko Junge

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.