Pesti Srácok

Fenyegetés érkezett Ukrajnából: „Megszálljuk Magyarországot”

Fenyegetés érkezett Ukrajnából: „Megszálljuk Magyarországot”

Az Ajdar nevű félkatonai szervezet volt zászlóaljparancsnoka Magyarországról tett fenyegető megjegyzéseket az ukrán televízióban, Tényi István már meg is tette a feljelentést terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés bűntett gyanújával - írja a Blikk.

Ukrajnában a Magyar Nemzet szerint már mindennapos az, hogy a televíziós műsorokban nyíltan megfenyegetik az Európai Unió tagállamait, így Lengyelországot, Szlovákiát vagy éppen hazánkat is. Jevhen Dikij az egykori Ajdar szabadcsapat zászlóaljparancsnoka, aki leginkább éppen a fenyegető megnyilvánulásairól vált ismertté, az elmúlt időszakban egyre többet szerepelt a televízióban.

Február elején a nyugat-ukrajnai Koszmacs település lakóit fenyegette meg, mert azok tiltakozni mertek az erőszakos mozgósítás ellen, legutóbb azonban éppen Magyarországról szólalt meg az ukrán Espresso TV-ben. Beszélt többek között Orbán Viktorról, a magyarokról, a magyar hadseregről, Kárpátalja elfoglalásáról és Magyarország ukránok általi lerohanásáról is. Dikij azt mondta, szerinte a magyar miniszterelnöknek "meg van ígérve Kárpátalja".

PestiSracok facebook image

– hangzik el a beszélgetésben, majd Dikij, kijelentve, hogy ő most civil és nem állami alkalmazott, ezért él a lehetőséggel, és kimondja, amit kell, azzal folytatja:

Jevhen Dikij szavai azonban nem maradtak megválaszolatlanul. Tényi István már tett is feljelentést ismeretlen elkövető ellen.

(Blikk / Kiemelt kép: MTI/AP/Ritzau/Keld Navntoft)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.