Pesti Srácok

Kreml: Moszkva számára már de facto háború kezdődött

Kreml: Moszkva számára már de facto háború kezdődött

Az ukrajnai "különleges hadművelet" jogi státusza nem változik, Oroszország számára azonban már de facto háború kezdődött – jelentette ki Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő pénteken, újságíróknak. Peszkov ezzel, kérdésre válaszolva, egy pénteken az Argumenti i Fakti című lapban megjelent nyilatkozatát pontosította, amelyben kijelentette, hogy Oroszország a nyugati országok beavatkozása miatt hadiállapotba került.

– mondta Peszkov az Argumenti i Faktinak nyilatkozva. Hozzátette, hogy ezt a tényt mindenkinek meg kell értenie a saját "belső mozgósításának érdekében". Utólag, pénteki telekonferenciáján a Kommerszant FM-nek a konfliktus hivatalos meghatározását firtató kérdésére válaszolva a Kreml szóvivője azt mondta:

PestiSracok facebook image

Arra a felvetésre, hogy mi a teendő azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket háborúellenes felhívások, egyebek között a "Nem a háborúra!" szlogen miatt ítéltek el, Peszkov azt mondta, hogy az ő esetükben "teljesen más a kontextus". A szóvivő a telefonos sajtótájékoztatón azt is elmondta: a Kreml jó néven venné, ha az Egyesült Államok felszólítaná a kijevi rezsimet, hogy hagyjon fel a békés orosz célpontok, a lakóházak és szociális létesítmények elleni "terrorista tevékenységével".

– mondta a szóvivő az Argumenti i Fakti című lapnak. Hangsúlyozta, hogy Moszkva számára a legfontosabb a négy új régióban élő emberek biztonsága, valamint a Kijev által "de facto megszállt területek felszabadítása". "Katasztrofális következményeket" helyezett kilátásba a szóvivő az érintett bankok számára az Európában lévő orosz kintlévőségek kisajátítása esetére. Rámutatott, hogy az unióban elhangzott kijelentések ellenére az eszközök kamatai nem gazdátlanok, azoknak van tulajdonosuk.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/AFP/Natalija Kolesznyikova

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.