Pesti Srácok

Macron: Franciaország megnyitotta a vitát arról, küldjenek-e katonákat Ukrajnába

null

Franciaország a közeljövőben nem tervezi katonái kiküldését Ukrajnába – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő abban az interjúban, amelyet a Právo című baloldali lapnak adott keddi, hivatalos csehországi látogatása előtt Párizsban.

Emmanuel Macron azokra a nemzetközi nyilatkozatokra reagált, amelyekben európai politikusok a múlt hétfőn megtartott párizsi támogatói konferencián elhangzott szavait kommentálták.

– mondta egy hete újságíróknak a francia elnök.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a politikus az interjúban, amelyből a Novinky.cz hírportál idézett.

– magyarázta kijelentését Emmanuel Macron.

– mutatott rá a francia elnök. Emmanuel Macron szerint a párizsi támogatási konferencia hasznos volt, és egyetértés volt öt olyan témában, amelyben a résztvevő országok fokozni kívánják tevékenységüket. Ezek a kibertámadások elleni védekezés, hadifelszerelések közös gyártása Ukrajna területén, az Ukrajna elleni orosz támadás által leginkább veszélyeztetett országok védelme, Ukrajna védelmének megerősítése az ukrán–fehérorosz határon, valamint Ukrajna területének későbbi aknamentesítése.

A francia elnök kedden néhány órás hivatalos látogatást tesz Csehországban, ahol egyebek között Petr Pavel cseh államfővel, illetve Petr Fiala miniszterelnökkel folytat tárgyalásokat.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Javier Etxezarreta