Pesti Srácok

A finn elnök rájött: attól a pillanattól, hogy tavaly csatlakoztak a NATO-hoz, rögtön frontállammá váltak

null

Finnország azzal, hogy tavaly áprilisban csatlakozott a NATO-hoz, frontországgá vált, mivel ezzel megduplázódott a katonai szövetség Oroszországgal közös határa – jelentette ki kedden Alexander Stubb finn elnök Svédországban tett hivatalos látogatásán.

A NATO 31. tagállamának Oroszországgal 1340 kilométer hosszú közös határa van, amely délebbre főként sűrű erdőségeken, északon pedig kietlen tájakon fut. Svédország – Finnországgal együtt – 2022 májusában kérte felvételét a NATO-ba.

– mondta Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, aki Stubb oldalán nyilatkozott. Az ő hazája idén márciusban, 32. tagállamként csatlakozott a NATO-hoz. Stubb úgy fogalmazott, hogy a NATO-csatlakozással a két ország "megtette az utolsó lépést a nyugati értékközösség elfogadása felé", miután 1995 óta az Európai Unió tagjai is.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta a finn elnök a svéd parlamentben mondott beszédében. Stubb, aki svédül – Finnország második hivatalos nyelvén – szólalt fel a stockholmi törvényhozásban, kijelentette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/TT Hírügynökség/Henrik Montgomery

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.