Pesti Srácok

Kreml: Moszkva válaszolni fog, ha atomfegyvereket telepítenek Lengyelországba

Kreml: Moszkva válaszolni fog, ha atomfegyvereket telepítenek Lengyelországba

Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Az orosz államfő sajtótitkára arra reagált, hogy Andrzej Duda lengyel elnök egy interjúban kijelentette: hazája kész arra, hogy a területére nukleáris fegyvert telepítsenek, és erről tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal.

– fogalmazott Peszkov.

PestiSracok facebook image

Duda a Fakt című lengyel lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a nukleáris fegyverek lengyelországi telepítése már régóta téma a lengyel–amerikai tárgyalásokon, és Varsó készen áll erre. Indoklásként azt hozta fel, hogy Oroszország "egyre inkább militarizálja" a kalinyingrádi régiót, és Fehéroroszországba is atomfegyvert telepített.

Az RBK című orosz napilap szerint atomfegyverek lengyelországi telepítéséről már évek óta folynak a tárgyalások; a lengyel védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy már 2015-ben tervezték a taktikai nukleáris fegyverek külföldi telepítését előirányzó NATO-programhoz (Nuclear Sharing) való csatlakozást. 2022 őszén Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium akkori helyettes sajtófőnöke azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem fog atomfegyvereket telepíteni olyan országokba, amelyek 1997 után csatlakoztak a NATO-hoz. Lengyelország 1999-ben lett a szövetség tagja. A vita ismét felerősödött azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly tavasszal bejelentette: úgy döntött, atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba. Miután Lengyelország jelezte készségét, hogy nagyobb részt vállaljon a nukleáris elrettentésben, és csatlakozzon a nukleáris programhoz, Moszkva negatívan reagált Varsó álláspontjára. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a nukleáris fegyver lengyelországi telepítésére vonatkozó kérés csak egy dologgal fenyeget: azzal, hogy az ilyen fegyvert használni fogják. A Kreml már 2022-ben azt hangoztatta, hogy a lépés növelné a feszültséget a térségben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Dél-koreai védelmi minisztérium

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.