Olaf Scholz szerint Vlagyimir Putyin elszámította magát a háborúval kapcsolatban

A NATO európai pillérének megfelelő elrettentő erővel kell rendelkeznie, hiszen az ukrajnai háború is rávilágított arra, hogy az európai biztonsági architektúra veszélybe került - vélekedett Olaf Scholz német kancellár Rishi Sunak brit miniszterelnökkel Berlinben tartott találkozóján.
Számunkra itt, Európában ez azt jelenti, hogy meg kell erősítenünk a NATO európai pillérét
- hangsúlyozta Scholz, hozzátéve, hogy Európa elrettentési képességének és védelmének mindig hitelesnek kell lennie. A német kancellár egyben megjegyezte, hogy Berlin és London Ukrajna legnagyobb támogatói Európában. Mindemellett biztató és szükséges jelzésnek nevezte azt, hogy az amerikai kongresszus megszavazta a további támogatást Ukrajnának. Scholz úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elszámította magát, amikor feltételezte, hogy az európai országok, az Egyesült Államok és más partnerek egy ponton majd magára hagyják a kijevi vezetést. "Nem fogjuk ezt tenni" - jelentette ki Scholz. "Biztonság nélkül minden veszélybe kerül" - fogalmazott.
Németország és Nagy-Britannia Ukrajna oldalán áll

- hangoztatta. A szociáldemokrata politikus ugyanakkor leszögezte, hogy továbbra sem hajlandók nagy hatótávolságú Taurus rakétákat szállítani Kijevnek, még akkor sem, ha az Egyesült Államok 300 kilométeres hatótávolságú ATACMS műveleti-harcászati rakétákat szállít. Mindemellett utalt Németország hozzájárulására, ami a tüzérségi és légvédelmi eszközöket illeti. Sunak nagyra méltatta Berlin e téren tett erőfeszítéseit. "Nem szabad elsiklani azon tény felett, hogy Németország Nagy-Britannia mellett Ukrajna egyik legfontosabb támogatója" - tette hozzá. Brit közlések szerint a két kormányfő a szorosabb védelmi együttműködés mellett energetikai témákat és a szervezett bűnözés elleni fellépés kérdéseit is megvitatta, így egyebek között "zöld hidrogén" németországi importjáról is szót ejtettek.
Forrás: MTI; Fotó:
MTI/AP/Markus Schreiber