Pesti Srácok

Zelenszkij szerint túl lassú Ukrajna nyugati segélyezése, de a kapott fegyverekkel oroszországi célpontokat is megtámadna

null

Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn, Kijevben adott interjújában.

A katonai támogatások leszállítására, különös tekintettel a Patriot légvédelmi rendszerekére tekintettel úgy fogalmazott, hogy "mindez nagy lépés előre", ugyanakkor megjegyezte, hogy azt "megelőzően két lépést tettek hátra". Az ukrán elnök különösen azt sérelmezte, hogy az ilyen jellegű döntések nagyjából egy évet késnek. Zelenszkij – tekintettel a nyugati partnerei késlekedésére – felvetette annak lehetőségét, hogy szövetségesei közvetlenebb módon is segíthetnének, így például bizonyos körülmények között megsemmisíthetnének Ukrajna területe felett orosz rakétákat.

– mondta az ukrán elnök az amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépekre utalva, amelyeket reményei szerint hamarosan be is vethetnek a harcokban.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta.

– vélekedett Zelenszkij. Az ukrán elnök megemlítette, hogy Kijev jelenleg tárgyalásokat folytat nemzetközi partnereivel arról, hogy fegyvereiket orosz katonai célpontok ellen vethessék be a határon, illetve beljebb orosz területen.

– tette hozzá. Zelenszkij beszélt arról is, hogy az ország északkeleti részén, Harkiv régióban a harctéren kialakult helyzeten sikerült úrrá lenni. Mint mondta, nem szabad elfeledkezni arról, hogy az orosz csapatok a több mint ezer kilométer hosszú frontvonal más részein is próbálnak előre törni. Hozzátette, hogy időre van szükség, amíg az áprilisban elfogadott, a mozgósítás szigorításáról szóló törvény alapján behívott újoncokat felkészítik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Toms Kalnins