Pesti Srácok

Úgy tűnik, hogy az ukrán first lady feldühítette a briteket

Úgy tűnik, hogy az ukrán first lady feldühítette a briteket

A brit lap olvasóiban felháborodást váltott ki Olena Zelenszkij, Volodomir Zelenszkij, ukrán elnök feleségének interjúja, amelyet a The Daily Telegraphnak adott, és amelyben nehéz érzelmi állapotára panaszkodott – írja a ria.ru.

A beszélgetés alkalmával Zelenszkij felesége arról panaszkodott, hogy közel áll az érzelmi kiégéshez, és bevallotta, hogy néha felriad éjszaka, mert aggódik az ország helyzete miatt. Elmondása szerint úgy igyekszik leküzdeni ezeket a gondolatokat, hogy nem olvassa a híreket, hanem takarít. A first lady egyúttal reményét fejezte ki, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus lezárulta után képes lesz „megőrizni józan eszét”.

A ria.ru olyan kommenteket válogatott össze a cikkében, amelyben arról írnak a brit olvasók, hogy mennyivel jobb sorsa van Zelenszkij feleségének, mint egy fronton harcoló katonának.

PestiSracok facebook image

– idézi a lap az egyik kommentelőt.

– írta egy másik kommentelő.

Az orosz állami hírügynökség a fentieken kívül több gúnyolódó kommentet is összegyűjtött, amelyek lényege röviden úgy foglalható össze, hogy a jómódban élő first lady ne panaszkodjon.

(Index / Kiemelt kép: MTI/EPA pool/Filip Singer)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.