Pesti Srácok

Ukrán pilótaképző központra mértek csapást az oroszok

null

Nagy hatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mért csoportos csapást az orosz hadsereg az ukrán repülő és műszaki személyi állomány kiképzőhelyére - közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A tájékoztatás szerint csapás elérte célját. A tárca a helyszínt nem nevezte meg. A vasárnapi moszkvai hadijelentés szerint az elmúlt napban az orosz hadsereg hatból négy frontszakaszon előrenyomult Ukrajnában, miközben a donyecki régióban hat ukrán ellenrohamot vert vissza. Az orosz összegzés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a frontvonalon.

A minisztérium a nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek mellett négy tábori lőszerraktárt, egy német IRIS-T légvédelmi rendszer rakétaindító berendezését, egy Sztrela-10 légvédelmi rakétarendszer harcjárművét, három harckocsit, négy páncélozott harcjárművet, hat amerikai M777-es és egy brit FH-70-es vontatott tarackot, amerikai HIMARS, Vampire és Vilha sorozatvetők 33 rakétáját, továbbá 75 drónt. Az orosz statisztika szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta több mint 16 400 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet vesztettek el. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást. Szevasztopolban három civil - közük két gyermek - életét vesztette, és további csaknem százan megsebesültek egy ukrán rakétacsapásban. A kikötőváros felett öt támadó eszközt semmisítettek meg a levegőben Mihail Razvozsajev polgármester szerint.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy Moszkva reagálást vár az illetékes nemzetközi szervezetektől a polgári lakosság elleni újabb ukrán támadás ügyében. Az éjszaka folyamán az orosz légvédelem 33 drónt lőtt le az orosz központi szövetségi körzet öt régiójának légterében, közülük 28-at Brjanszk, kettőt-kettőt Szmolneszk és Lipeck, egyet pedig Tula megye felett. Belgorod megyére Vjacseszlav Gladkov kormányzó Telegram-bejegyzése szerint több mint 110 tüzérségi lövedéket lőtt ki az ukrán hadsereg az elmúlt napban.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.