Pesti Srácok

Hadköteles korú ukrán férfiakat próbált külföldre csempészni két külföldi Odessza megyében

Hadköteles korú ukrán férfiakat próbált külföldre csempészni két külföldi Odessza megyében

Az ukrán hatóságok őrizetbe vettek a déli Odessza megyében két külföldit, akik 16 ukrán hadköteles korú férfit próbáltak Moldovába átcsempészni egy marhahúst szállító hűtőkocsiban – közölt kedden honlapján az ukrán rendőrség.

A rendőrség megállapította, hogy két 39 éves külföldi, aki Ukrajnából hústermékeket szállított, hadköteles korú férfiak illegális szállítását szervezte meg külföldre üzleti tevékenységük leple alatt. Egy marhahúsos hűtőkocsiban próbálták meg kivinni őket az egyik határellenőrző ponton a Moldovai Köztársaságba – áll a közleményben. A rendőrség nem fedte fel, mely országból származnak az őrizetbe vett külföldiek.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak a "szolgáltatásukért" fejenként hat-nyolcezer dollárt – 2-2,8 millió forintot – kértek. Emellett további kétezer eurót – több mint 750 ezer forintot – akartak bezsebelni azoktól, akik útlevelüket a szomszédos országba történt legális beutazást jelző bélyegzővel szerették volna lepecsételtetni. A gyanúsítottak akár kilenc év börtönbüntetést is kaphatnak Ukrajnában, ha bebizonyosodik bűnösségük. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit, óvadékként 10 millió hrivnyát – több mint 93 millió forintot – szabott ki.

Forrás: MTI; Fotó: PS (képünkön egy tipikus jelenet az ukrajnai kényszersorozásokról, ez elől menekültek volna a férfiak)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.