Pesti Srácok

Videók alapján megérkezhettek az észak-koreai katonák Oroszországba

null

A közösségi médiában terjednek videók, amelyeken az látható, amin észak-koreai katonák érkeznek meg orosz kiképzőtáborokba. Phenjan katonai társulása Oroszországgal már korábban felmerült, a katonák megérkezése azonban komoly változást jelenthet a fronton, hiszen Oroszország eddigi lassú előrehaladásának oka leginkább az volt, hogy nem kezdtek teljes mozgósításba, így viszonylag kevés katonával folytatták a támadó hadműveleteket.

Egyenruhát és felszerelést átvevő észak-koreai katonákat videóztak le egy kiképzőtáborban Oroszország távol-keleti régiójában – írja a CNN nyomán a 24.hu.

Dél-Korea korábban már jelezte, hogy információik szerint Phenjan 1500 katonát ad át kiképzésre Moszkvának, hogy később Ukrajnában lehessen bevetni őket.

A videóban jól látszik, hogy feltehetően észak-koreai katonák hosszú sorokban várakoznak az egyenruháikra. Bár a hang gyenge minőségű, és nem lehet mindent érteni, az egyértelműnek tűnik, hogy a férfiak koreaiul beszélnek.

PestiSracok facebook image

A lap azt írja, az észak-koreai katonáknak érkezéskor ki kellett tölteniük egy kérdőívet a méreteikről. A dokumentum egy részét oroszul, egy részét pedig koreaiul szerkesztették.

Egy másik, a közösség oldalon keringő videóban a katonák épp megérkeznek a kínai határ mellett lévő Szergejevka kiképző bázisra. Eközben valaki oroszul azt mondja:

A bizonyítékok alátámasztják Kijev régóta emlegetett aggodalmát, miszerint Phenjan és Moszkva egyre szorosabbra fűzik a viszonyt, és az oroszok akár észak-koreai katonákat is bevethetnek majd az ukrán háborúban.

Forrás: 24.hu; Fotó: MTI/EPA/KCNA

Ajánljuk még