Pesti Srácok

Ukrajnában megszüntetik a sorkötelezettséget – Ezentúl nem kell katonaviseltnek lenni a frontszolgálathoz

null

A felületes olvasó vagy nem érti, hogy hogyan dönthet úgy egy háborúban álló ország, hogy megszünteti a sorkötelezettséget, vagy előveszi a hurráoptimista hozzáállást, és bizonygatni kezdi, hogy "lám, Kijev máris megnyeri a háborút, hiszen már nem is toboroznak új katonákat". A probléma azonban a sorok között rejtezik, mint mindig: a hadkötelezettség ugyanis nem szűnik meg, sőt kiterjesztik, mi vár tehát azokra, akik soha nem voltak katonák, de most mégis begyűjtik őket a hadkiegészítő bátor martalócai?

A sorkötelezettség nem egyenlő a hadkötelezettséggel. Előbbi ugyanis azt jelenti, hogy bizonyos korcsoportban mindenkinek, akit erre orvosilag alkalmasnak találtak át kell esnie a kötelező alapkiképzésen. Utóbbi esetében arról van szó, hogy háború esetén a kiképzésen átesettek kötelesek fegyveresen harcolni a hazájukért. Hadkötelezettség még Magyarországon is van, sorkötelezettség már nincs.

Most pedig Ukrajnában is eltörlik a sorkötelezettséget, ami elsőre meglehetősen furcsán hangozhat egy olyan országtól, amely éppen háborúban áll. Érdemes azonban az erről szóló cikkeket (ITT és ITT, utóbbi ukrán nyelven) tüzetesebben értelmezni. A sorok között rejlik ugyanis egy apróság. Míg arról írnak, hogy már nem sorozzák be a fiúkat az alapképzésre elejtenek egy fontos mondatot:

PestiSracok facebook image

Igen, mindenkire. Ez pedig azt jelenti, hogy azokra is, akik esetleg nem voltak sorkatonák. Mert hát háborúban miért is kéne kiképezni az embereket? Elég ha besuvasztják őket a hadkiegészítő furgonjába, és már mehetnek is festői Donbászba, megvédeni a hazát. A kalasnyikovot is felesleges megtanulni újratölteni, az átlag túlélési idő arrafelé úgyis rövidebb, mint ahogy egy tár kifogyhatna.

Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.