Pesti Srácok

Ha vannak bizonyítékaid, propagandista vagy, ha nincsenek, újságíró

null

Van annak valami diszkrét bája, hogy ha megjelenik valamilyen jelentés a háborúról, amelyhez esetleg mindkét oldal forrásait felhasználjuk, hogy konklúziót vonjunk a tényekről, akkor az orosz propaganda, ha viszont a Forbes kérdés nélkül veszi át az ukrán vezérkar egy posztját, amit történetesen semmilyen tárgyi bizonyítékkal nem támasztanak alá, akkor az tény, és igaz, és aki nem veszi be egyből, az bizony putyinista ügynök.

Már hetek óta a csapból is az folyik víz helyett, hogy Oroszország annyira elvesztette a háborút, hogy észak-koreai katonákkal tölti fel a sorait. Bizonyíték erre nem sok van, arra utalnak jelek, hogy Kurszk megyében, tehát orosz területen harcolnak Kim Dzsong Un legényei, de ezt sem igazolja sokminden azon kívül, hogy van egy-két felvétel ázsiai katonákról (tekintve, hogy Oroszország rohadt nagy, előfordulnak benne ázsiai emberek észak-koreai regruták nélkül is, de most tegyük fel, hogy ezek tényleg onnan jöttek, nem Jakutföldről).

A fősodratú médiát a tények azonban nem igazán zavarják, ha egyszer az ukránok kijelentik, hogy fél Phenjan a Donbászban van, akkor ők azt nyugodtan elhiszik. Elhitték azt is, mikor Zelenszkij posztolt egy videót, amin tulajdonképpen semmit nem lehetett kivenni, de azt mondta, hogy az látható rajta, amint "elégetik az észak-koreaiak holttesteit, hogy azok ne legyenek beazonosíthatók", az ukrán elnök mondta, tehát felesleges bizonyítani, ők beszopták.

Most fokoztak ezen egy sort, és a mindig megbízható, mindig tényeket közlő Forbes megírta, hogy az ukránok megöltek egy észak-koreai ezredest a fronton. A forrás? Mit érdekli önöket a forrás? Talán putyinisták? Na jó, ha mindenképpen tudni akarják, akkor ezt az ukrán vezérkar posztolta Telegramon, és ehhez olyan megdönthetetlen bizonyítékokat is mellékeltek, mint egy orosz gyártmányú gépfegyver, valamint orosz iratok, amiket a halottnál találtak. Tudniillik abból lehet tudni, hogy valaki észak-koreai katona, hogy orosz iratai vannak és orosz fegyvert használ.

PestiSracok facebook image

De azért még hozzátették, hogy az "idegenlégiósok" sokkal jobban értenek a drónokhoz, meg úgy általában a háborúzáshoz, mint az oroszok. kim Dzsong Un most biztosan nyit örömében egy üveg jakut kumiszt...izé...rizspálinkát...

Forrás, fotó: Forbes (képünkön a megdönthetetlen bizonyíték)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.