Pesti Srácok

Hamarosan találkozik egymással Zelenszkij és Trump

Hamarosan találkozik egymással Zelenszkij és Trump

Washingtonba utazott az ukrán elnök, hogy egy utolsó próbálkozást tegyen arra, hogy megnyerje az amerikai támogatások fenntartását. A hírek szerint elsősorban a ritkaföldfémek kapcsán kell kiegyeznie Donald Trumppal, az amerikai elnök ugyanis olyan ultimátum mentén hajlandó alkudozni, aminek a teljesítésére az ukránok talán képtelenek.

Mint arról mi is beszámoltunk, Donald Trump nemrégiben kijelentette, hogy leállítja az Ukrajnának szánt fegyverszállításokat, azt pedig, hogy a továbbiakban minimálisan támogatja-e Kijevet, ahhoz kötötte, hogy az ukrán ritkaföldfém lelőhelyek kitermelési jogai, valamint a helyreállítási beruházások teljes egészében az amerikaiak kezébe kerüljenek.

Ez az alku azt jelentené, hogy Ukrajna nem hogy üres zsebbel, de mínuszban fejezné be a tárgyalást a legfontosabb szövetségesével (nem mintha ezt nem mondtuk volna meg előre, de most nem ez a lényeg). Van azonban a dolognak egy másik hozadéka is: ezzel az egyezséggel ugyanis Európa is teljesen hoppon maradnak, az EU-nak ugyanis semmiféle nyeresége nem származna a háborúból, az eddigi támogatásokat pedig leírhatná veszteségnek (ezt is megmondtuk előre).

Zelenszkij most Washingtonba utazott, ahol próbál tárgyalni az alkuról, és közben egyáltalán nem véletlenül az EU-nak üzenget:

PestiSracok facebook image

– mondta. A sorok között olvasva egyértelmű, hogy az ukrán elnök célja az, hogy az európai partnereitől próbáljon további támogatást szerezni, hiszen tudja, hogy az USA már lemondott Ukrajnáról. Így Kijev küzdelme arra, hogy jobb pozíciókat kapjon leginkább arról szól, hogy Zelenszkij kezében legalább annyi maradjon, amit a franciáknak és a németeknek felajánlhat.

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.