
Oroszország éjszaka újabb légicsapásokat mért a dél-ukrajnai Herszoni területre, a támadásokban két ember meghalt, hárman megsebesültek – közölte a terület kormányzója hétfőn.
Olekszandr Prokugyin hozzátette, hogy reggel dróntámadás érte Beril várost, ahol négyen megsebesültek egy buszmegálló közelében történt robbanásban.
Olekszandr Szirszkij tábornok, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka hétfőn bejelentette, hogy a Bahmut közelében található, nemrég visszafoglalt kelet-ukrajnai Andrijivka és Kliscsijivka települések körül tovább folytatták az ellentámadást, és sikeresen áttörték az orosz védelmi vonalat. Az ukrán hadseregnek a tábornok szavait idéző közleménye szerint komoly rést ütöttek az orosz védelmi falon azzal, hogy három orosz dandárt tettek teljesen ártalmatlanná az összecsapásokban.
A tábornok ugyanakkor elismerte, hogy a keleti hadszíntéren kialakult helyzet továbbra is bonyolult, és Bahmut környékén tovább folytatódnak a harcok, mivel az orosz fél több helyen is ellentámadásokkal próbálja visszavenni a korábban elvesztett területeket, valamint az északabbra fekvő kupjanszki és limani körzetben próbálkozik újabb ellentámadásokkal.
Hanna Maljar, az ukrán védelmi miniszter helyettese korábban azt közölte, hogy a keleti fronton újabb területeket sikerült visszafoglalni az ukrán erőknek, az utóbbi hetekben két négyzetkilométert vontak újra az ellenőrzésük alá Bahmut környékén. A májusban orosz kézre került Bahmuttól délre két települést foglaltak vissza az ukrán katonák – erősítette meg.
Az ellentámadás kezdete óta összesen már 51 négyzetkilométer került vissza ukrán ellenőrzés alá Bahmut körül. Avgyijivka és Marjinka településeken továbbra is harcok folynak az orosz támadások visszaverésére.
A kijevi közlés szerint a déli fronton is értek el sikereket az ukrán csapatok: múlt héten több mint 5 négyzetkilométert foglaltak vissza. A három hónapja indított ellentámadás kezdete óta délen már több mint 260 négyzetkilométer került vissza ukrán kézre. Hozzátették, hogy hétfőre virradóra az ukrán légvédelem 18 orosz drónt és 17 rakétát lőtt le a Dnyipropetrovszki, Poltavai és Hmelnickiji terület fölött.
Forrás, fotó: MTI
A Nagy Testvér figyel téged
2023-09-19 at 12:31
2023.09.18.
Az ukrán hatóságok örömmel számolnak be Rabotino elfogásáról, nem tudván, hogy csapataik klasszikus „tűzzsákba” kerültek. És most a csapda bezáródott. Erről az ANNA NEWS információs portál főszerkesztője, katonai szakértő, Anatolij Matvijcsuk nyugállományú ezredes nyilatkozott. Felidézte, hogy Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök a közelmúltban azzal dicsekedett Antony Blinken amerikai külügyminiszternek, hogy az ukrán csapatok állítólag áttörték az orosz védelmet Rabotinóban (Zaporozsje). Valójában az ukrán fegyveres erők nem törtek át semmit, hanem „tűzzsákba” kerültek – állítja a szakember. És most Ukrajna még nagyobb veszteségeket szenved, mint korábban. Igen, nem törték át a védelmet. Csapataink a hegyekbe vonultak vissza, és onnan most megsemmisítik a védelmünkbe behatoló csapatokat. Ott van az ukrán fegyveres erők dicsőséges 82. dandárja. Vagyis egy „tűzzsákba” csábítottuk, és ott megsemmisítettük őket, – magyarázta Matviychuk.
Читать далее: https://rusonline.org/ukraine/lovushka-srabotala-vsu-popali-v-smertelnyy-kapkan
Gábor lovag
2023-09-19 at 11:51
A frontról érkező hírek 100%-ban ellenőrizhetetlenek mindkét fél részéről, de a hazudozás ténye az Ukránokra sokkal több alkalommal égett rá mint az Oroszokra …
Lacus
2023-09-19 at 07:45
Brit Storm Shadow manőverező repülőgépek és szegényített uránt tartalmazó lőszerek tárolásának helyszínére, valamint az ukrán rádiótechnikai felderítés és szabotőrcsoportok kiképzésének központjaira (négy vezetésipontot, két lőszerraktárt, 12 páncélozott harcjárművet, öt HIMARS-rakétát és 27 drónt) mért csoportos csapást éjjel az orosz hadsereg nagy hatótávolságú, légi indítású precíziós fegyverekkel és csapásmérő drónokkal – közöltet Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Nem kellene abbahagyni Ukrajna teljes férfilakosságának kipusztítását farokművész úr, vagy valami más a tervük az őket helyettesítőkkel elvégre nőkben nem lesz hiány.
aladin
2023-09-18 at 20:12
Hát ha az ukránok igy haladnak nemsokára elérik Moszkvát is. Csak nem lehet tudni hogy mivel haladnak mert az oroszok minden ukrán hadiszálást és löszerraktárokat megsemisitettek, ma még Trump is azt mondta, hogy az ukránok már elveszitették ezt a háborut csak idö kérdése, hogy mikor adják fel.