Egy hétig tartó, országos sztrájknapokat hirdetett meg január 23-tól hét napon át a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), akikhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is csatlakozott hozzájuk. Az ország minden pontjáról jelezték, hogy munkabeszüntetéseket tartanak, van olyan város, ahol minden gimnáziumban lesznek megmozdulások – tudta meg a hvg.
A sztrájknapok a január 31-ére – az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk évfordulójára – meghirdetett Szolidaritás Napjával és országos ülősztrájkkal zárulnak, amelyre a PDSZ a szakszervezeteket, civil szervezeteket és állampolgárokat is meghívott. A legnagyobb megmozdulás éppen erre a napra várható, ehhez ugyanis már a szakképzésben dolgozók is csatlakoznak a reggel 8–10-ig tartó, kétórás figyelmeztető sztrájkjukkal.
Az eddigi követelésekhez a szakszervezetek most két újabbat is fűztek: azt kérik a kormánytól, hogy vonják vissza a tanárok kirúgásának szabályain változtató kormányrendeletet, valamint, hogy helyezzék hatályon kívül a sztrájkjogot korlátozó törvényt. A Belügyminisztérium közleménye szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár január 26-ára összehívta a sztrájkbizottság következő ülését.
Közben a központi matematikai felvételivel kapcsolatban több szülői fórumon és internetes bejegyzésben a pedagógussztrájkot hibáztatják a diákok nem megfelelő felkészítése miatt. Leginkább arról írnak, hogy volt olyan feladat, amit még nem tanultak a diákok, egészen egyszerűen azért, mert a pedagógussztrájk miatt több órájuk is elmaradt, így nem sikerült a tananyagban megfelelően haladniuk. (PestiSrácok.hu)
Forrás: hvg.hu., PestiSrácok.hu, fotó: PestiSrácok.hu/Hatlaczki Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS